Illyés Bálint: A Fölső-Kiskunság a XVI–XVII. sz.-ban. Földvári Antal Naplója. Tasnádi Székelyék családi iratai - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 7. (Kecskemét, 1992)

Tasnádi Székelyek családi iratai

cza-szakállasi prédikátor, amint írja: „. . .távol lakásom miatt azon Jószágotskámnak mind ezideigh is semmi hasznát nem vehettem, kívánván annak árát [ti. bérösszegét] más, nekem alkalmatossabb és közelebb való Jószágra investiálnom [ti. befektetnem] s hasznom­ra fordítanom. . .", zálogba adta unokaöccsének, Pankotay Jósa Lászlónak három esztendőre 478 magyar forintért és még 56 jó mértékű és folyó arany pénzért (1758. október 13.). Ugyancsak „tá­vul léteinek miatta Nemes, Heves és Uniált [ti. egyesült] Külső Szolnok vármegyében lévő Füredi és Kocsi Pusztabeli Jussotskám­nak kevés hasznát vévén" — írja Tasnádi Sámuel 1776. április 7-én — zálogba adta hat évre. Egy rövidebb 1ère eresztett zálogügylet valószínűsíti a bérlői szándékot 1750. március 17-én, amikor Szalay Pál, valamint felesé­ge (Besnyey Zsuzsanna) zálogba adja bócsai birtokrészét három esztendőre 40 rhénusi forintért kecskeméti sógorának, nemzetes és vitézlő Sárközi Pálnak. Köztudomású ugyanis, hogy az elnéptelene­dett kunpusztákat bérli Kecskemét töméntelen barmai legeltetése céljából a török időkben, és még a XVIII. században is több ottani bérlőről írnak a kiskun jegyzőkönyvek. A zálogos ügylet teljes megvilágítása céljából közöljük alább Tasnádi Székely Mihály és Szalay János nevű sógora szerződését, melyben Szalay zálogba veszi sógorának — ahogyan az fogalmazza — „Botsában és Köntsögben lévő ősi Sperativum [ti. remélhető örök­rész] 240-ed részből álló Jussomra Zálogképpen 1200 Rh. Ftokat ie [ti. id est = azaz] ezer kétszáz rajnai forintokat úgy fog adni, hogy azt vagy én [ti. Tasnádi] vagy Successorom [ti. utódja] e Dátumtól fogva számlálván 20 Esztendőknek el folyása utánn le tévén azon 1200 Rh Ftot, vissza válthassam, vagy Successorim viszsza válthassák, úgy Szalay János Sógor Uram is vagy nékem vagy Successoromnak hogy azt minden Törvénykezés nélkül 100 arany Vinculum [ti. bánat­pénz] alatt a fent írt Summának le tétele után kiadni köteles lé­gyen." A szerződés lejártakor —1795. július 8-án—Tasnádi kötelez­te magát, hogy visszafizeti az 1200 forintot, tehát az eredeti zálogos summát, a következő pesti vásárig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom