Illyés Bálint: A Fölső-Kiskunság a XVI–XVII. sz.-ban. Földvári Antal Naplója. Tasnádi Székelyék családi iratai - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 7. (Kecskemét, 1992)

Tasnádi Székelyek családi iratai

Az árnyék föltételezei a terebélyesre nőtt akácfa koronáját, annak tavaszi virágzását, mely messziről odacsalogatja a méhecskét. Tóth János tiszteletös uram pedig ínyenckedő, sőt majd mindjárt meglátjuk: míveskedő szándékkal építtet méhest magának Bócsán, hogy itt tetten érhessük a Jókai regényéből, Baksay Sándor írásaiból olyan ismerős irodalmi alakot, az ebéd után méhesében hárságyon pipázgató, Horatiust olvasó nemzetes uramat. Minden adva volt kedvteléséhez: könyvei, deáktudománya, hajlama. Talán csak a hárságy nem illatozhatott alatta, de éppolyan jót lehet ám szundítani a szalmafonatos vackon is. A finánc még ismeretlen fogalom, Balkánról hozza vásárainkra a vörös fezes „bosnyák sógor" a füstölnivalót. A minőségi dohány füstje ugyanis életszükséglete a gazdának emésztéséhez, a méhecskének pedig elriasztásához, nehogy eszébe jusson öngyilkos szándékkal egy magyar nemes nyakába mélyeszteni honvédő fullánkját. Majd füstölöghet szalmalángnál a méhecske is a repcevirágzás után, mikor befojtják, s elrabolják egyetlen kincsét, a fölséges mézet. Ha már most valaki a kaptárlakókat kérdezte volna, hogy milyen voltaképpen a Tasnádi had, azt zúgták, zümmögték volna, hogy mohók: állandóan attól reszketnek, hogy elhajtja utolsó jószágukat a tatár, vagy a másik pogány, Kollonich, a félelmetes ellenfél adja el őket a gályákra. Rettegnek az ószövetségi hét szúk esztendőtől, attól, hogy mi marad unokáiknak. Megrövidülésüktől való félelmükben szinte alkudozni látszanak a végzettel szüleik, házastársuk halálára. 1787. november 15-én Sámuel és Mihály ilyen változatban: „. . .ha tíz Esztendők el forgássok alatt . . .Asszony Anyánk (kit Isten ollyon) meg találna halni. . .", 1781. május 24-én pedig a sógor, Szalay János kötelezi magát Tasnádi Klára nevű felesége adósságának visszafizetésére, ha hitvese „mag nélkül (kit is a Jehova távoztasson) halála történne. . ." A végén igazán nem lepődne meg a kutató, ha azt olvasná a feleséghez írott levélben, hogy ha valamelyikük előbb halna meg, kit is az ég távoztasson, ő — mármint a férjem uram — föltétlen Pozsonyba költözik. Ironomat vettem én föl, jött azonban vele iróniám is. De hát hány tollforgató tudná visszatartani magát szatíra írásától, mikor azt olvassa, hogy mennyire aggódik hősünk felesége magtalansága miatt, és meg sem