Szabó Attila: Helytörténeti részletek a Kecskeméti Ferences Rendház háztörténetéből 1644-1950 - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 6. (Kecskemét, 1992)
SZÖVEGRÉSZLETEK A HISTORIA DOMUSBÓL - III. A kolduló ferencesek kolostorának működése (1772-1820)
hagyva, csupán egy pisztolyt hozott magával, amit az előbb említett város lakói miatt tartott meg, akik a pisztolytól félve nem mertek Kecskemétre menni hírül adni a katonságnak a szökést. Azután elküldtek egy tizedest katonákkal, hogy őt elfogják. A szökevény amint ezt megtudta, a súlyos pisztollyal mellbe lőtte magát, de nem halt meg rögtön, hanem szekérre rakva Kekcskemétre hozták, ott meggyónt és a szentségeket felvette. Orvosi kezelés alatt eddig az ideig még él. Április 17. és 18. közti éjszaka a Kecske nevezetű kocsmában az ivók összeverekedtek. Köztük a Caramelli ezred kovácsa karddal szúrva és vágva védte magát, méltóságos és kegyelmes Agazo brigadéros úr lovászával együtt egészen addig, amig a kardokat a kezükből erővel kicsavarták. A verekedésben egy 18 éves kálvinista ifjat leszúrtak egyenesen a szívében ment a kés és ott maradt, csak a nyele látszott ki. Az ifjú kevéssel később meghalt, április 18-án délután 5 órakor temették. Aztán a következő napon kiszedték a földből és a vizsgáló sebészek előtt nyilvánvaló lett az, hogy a szívébe kést szúrtak, ami a kovács tulajdona, őt Agazo tábornok katonai fogdájába zártak. Előtte a gyilkos kegyelemért könyörgött, a rendház menedékét kérte, de a bírói bizonyítvány után átadták. így szokták a végüket elnyerni az éjjeli ivók. A szülők eltemették a fiukat, azért mert éjszaka a kocsmába engedték. Június 5-én, avagy pünkösd utáni második vasárnapon tartott körmenetet hozzánk vezette a főtisztelendő helyi apátplébános úr főpapi fövegben és pásztorbottal. A kecskeméti tanács gondoskodott mozsárágyúkról és puskaporról, ami az ünnepélyességet emelte. Az első stáció a templomunk temetőjénél volt, ahol szentbeszéd hangzott el. A második stáció a szentháromság szobornál, a harmadik stáció Győri nevű kecskeméti polgár házánál, a negyedik stáció a kötélverő házánál volt. Minthogy pedig korán kezdődött a szertartás, 11 órakor már befejeződött a körmenet. Június 14-én a házfőnök (miután értesült arról, hogy a nagyobbik harang és a templomi kehely már elkészült) Budára ment a társával, ahol a következő napon a harangöntőnek 800 forintot leszámolt, a fentmaradó összeget, 230 forintot egy éven belül a