Szabó Attila: Helytörténeti részletek a Kecskeméti Ferences Rendház háztörténetéből 1644-1950 - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 6. (Kecskemét, 1992)
SZÖVEGRÉSZLETEK A HISTORIA DOMUSBÓL - I. Kecskemét hitélete a ferencesek letelepedéséig
Az évszázad ezen szerencsételen, eszelős idejében a kecskeméti népnek a fele, amelyik nemrég lutheránussá lett, végül kálvinista hitre tért és a Szent Miklós Templom oldalába a kerítésen belől épített fatemplomot, ahol a várost hamuvá tevő tűzvészig böfögte szokásos énekét. Az áttérítő igehirdetők kezdetben még nem érkeztek ide, valójában az iskolamesterek fertőzték meg a népet Kálvin tanaival. Kecskemét mezőváros bírái és szervezete a ferencesek bejövetele előtt: Főbíró volt 1591-ben Bihony Benedek, 1594-ben. Tót Mátyás, 1597-ben Varga Ferenc, 1598-ban László Ferenc, 1599-ben Szűcs Péter, 1600-ban Varga Ferenc, 1601-ben Koczka János, 1602-ben Cun János, 1603-ban Jeremiás. Ebben az időben a katolikus plébános Gergely pap volt. Kecskemét mezőváros régi számadáskönyvében pedig ez olvasható a nem katolikus hitszónokról: 1600-ban „Pünkösdbe 14 Búzás Mihály Praedicatort fogatta meg Bíró uram, kinek fizetése hetven forintot, két artyán (!), száz fő kápusta tizenkét fertály búza, három fertály köles. A mestert is fizesse ki ezen conventioból." 16 A bírák bizonyosan katolikusok voltak mindnyájan, minthogy ez ideig a kálvinisták és a luteránusok csak kevéssé tudtak előretörni, miként a prédikátort illető konvenció is mutatja. Ez idő alatt vajon Búzás Mihály lutheránus, vagy kálvinista volt-e? Ez bizonytalan, mivel ez a mezőváros leginkább a Bocskai és a Bethlen hadjáratok alatt, valamint az ezt követő években fertőződött meg a kálvinizmus erősödése következtében. Krisztus születése utáni 1600. évtől az 1700. évig plébánosként csak egy bizonyos „Gergely pap" 16 szerepel. A kecskeméti egyházat a különböző menekülések idején csak helytartók (képviselték). Miután Kecskemét mezóvárosban lutherá14. Magyar nyelvű rész. 16. V. ö. HORNYDX János: 1860-1866. II. k. 116-116. 16. Magyar nyelvű betoldás