Szabó Attila: Helytörténeti részletek a Kecskeméti Ferences Rendház háztörténetéből 1644-1950 - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 6. (Kecskemét, 1992)

SZÖVEGRÉSZLETEK A HISTORIA DOMUSBÓL - I. Kecskemét hitélete a ferencesek letelepedéséig

lekből áll. Három megszentelt oltár van, úgymint a Szent Miklósé, a Szűz Máriáé és a Szent Ferencé, ereklye pedig három található, tudniillik Szent István király szentélyéből, páduai Szent Antal és Szent József kápolnáiból vannak kapukövek. A templomot vagy a nyilvános gyülekezet, vagy szerzetesi gyülekezet használja. A temp­lomon kívül a Szent Mihály temetőkápolnában — minthogy felszen­telt hely — az említett ugyanazon szentnek az oltáránál, ahol a kapukó van, vasárnaponként szentmisét tartanak. A templom hom­lokzatánál magas négyszögletű torony, benne öt harang van, egy nagy 25 mázsás, 10 melyik a tűzvész után került oda, három plébániai harangot részint a templom, részint a szerzetesrendünk (alamizsná­ból) vásárolta és öntetté. A második harang 11 q, a harmadik 4 q, a negyedik 2 q, amelyeket a templom a jövedelméből vásárolt és ezek mind megszenteltek. Az ötödik, 60 fontos 11 harangot a ferences barátok adták. Ebben a templomban két gyülekezet virágzik: egyik a karinges ferencesek, a másik a Boldogasszony vállruhát viselők, mindkettőt 1737-ben megerősítették egyházmegyei hatalommal. Ezekhez az 1756. évben érkeztek a harmadrendű ferencesek, amely­nek tagjai havonként tartanak misét és egyéb ájtatosságokat végez­nek saját igazgatójuk irányítása alatt. Az ő oltáruk a sekrestyében van. Krisztus keresztjét húsvét vasárnapján és a nagyböjt napjain közös ének és zene mellet körbehordozzák. Bemutatjuk a szerzetesek elöljáróit és az emlékezetes esemé­nyeket. Minthogy a régi lajstromokban, kevéssel a mohácsi vész után négy — az Üdvözítőről elnevezett szalvatóriánusok tartomá­nyából Kecskemétre helyezett — igehirdető olvasható, tudniillik egyenként Szathmári Mátyás 1552, Ilyevölgyi János 1558, Mis­kolczy Orbán 1561, Gyöngyösi Ferenc 1570, akik kettő híján 20 évig, a mezőváros romlása alatt (miközben kétségtelenül egyrészt a török pusztított, más részről a luteránusok a kecskeméti katolikusokat üldözték) a lelkek gondozását végezték, mindazonáltal rendháza és 10. Egy mázsa: 56 kg. 11. 1 font: 0,56 kg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom