Szabó Attila: Helytörténeti részletek a Kecskeméti Ferences Rendház háztörténetéből 1644-1950 - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 6. (Kecskemét, 1992)

SZÖVEGRÉSZLETEK A HISTORIA DOMUSBÓL - I. Kecskemét hitélete a ferencesek letelepedéséig

következő hét évben — miközben a katolikusok kimondhatatlanul fogyatkoztak—néhány menekült atya volt ott, akiknek az elillanása után már végső szorultságukban elküldték a város vezetői 1644. február 28-án a könyörgő levelüket a ferences atyák Szalvatóriánus Rendtartományához, amely Galgócon tartott gyűlést. Az elrendezett dolgok — amelyek a tisztességet és a boldogságot jelentették a városnak — munkájában kívántak a ferences atyák tevékenykedni. Nem lehet könnyen elmondani azt, hogy miután bejöttek a városba, velük szemben nagyszámú előkelő leborult és ott mindnyájan üdvösen imádkoztak. Az atyák prédikáltak a boldogoknak, akik az oly sokáig hiába várt Isten óhajtott szolgáit végül elnyerték. Látták az atyák, hogy nem lehet késlekedni, ugyanis az Úr meggyötört szőlőjében a sok tövis elburjánzott. A város annyira siralmas állapotban volt, hogy a nép az ünnepnapokon lustálkodott, egyszersmind a mennyei dolgokat illetően csúf tudatlanságában dolgozott. Előbb a szenteket űzték el, a vezetők és az élharcosok elmenekültek, a hittől elfordultak, a templom szennyes volt és mocsok díszítette. Nem semmi volt a rossz szokásoktól eltávolítani, a csoda befogadására hajlamossá tenni őket, amit mi hosszú munkával vittünk végbe. Visszatért az egyetértés a szomszédok között, erős hit lett az ingadozókban, megerősödött Isten és az isteni dolgok szeretete és tisztelete. Gyermekkor, ahol előbb csapongás, arcátlanság, szemtelenség majd istentagadás és különböző bohóckodás volt, most már a keresztényi mértékletességre változott meg. így a városba új fényt hoztak a ferencesek a hosszantartó sötétség után, tért hódítottak a pusztán is, a szőlőben kiirtották a gyomot és elhintették mindenhol a keresztényi erény magját. Már 20 évnél régebben voltak a ferencesek a nép pásztorai, amelynek lelki éhségét annyira jól kielégítették, de Isten ismét háromszoros bajt bocsájtott a kecskeméti lakosokra: 1678. év környékén előbb roppant nagy testi éhséget, majd pusztító pestist, végül