Szabó Attila: Helytörténeti részletek a Kecskeméti Ferences Rendház háztörténetéből 1644-1950 - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 6. (Kecskemét, 1992)

SZÖVEGRÉSZLETEK A HISTORIA DOMUSBÓL - IV. Saját tulajdonú birtok kiépítése (1821-1913)

nak sok kiadást fog megtakarítani, mert itt a tűzifa sokba kerül, amihez még a szállítás költsége jön. Sőt gyakran nem is lehet fát kapni! Ez az év száraz volt, ezért káposzta kevés termett, az ára igen magas lett. Kicsi termés lett borból és gabonából. 1827 Március. Folytatódott az erdöültetés. Március 24-én a heves és erős szél jelentős károkat okozott a városban. A rendház, a templom, az istálló, a sütőház tetejét meg­rongálta úgy, hogy több mint 200 forintot kellett költeni a javításuk­ra. Június. A hónap végén megkezdődött a kaszálás és július elejére a füvet összegyűjtötték. Kevés termett, emellett a másodszori kaszá­láshoz való teljesen kiszáradt. Gabonából és borból nagyon keveset gyűjtöttünk. 1828 Január. Fát vásároltunk Nagynyírben, amit februárban felvág­tak és ölbe raktak. Április. 60 cseber bort vettünk, csebrenként 1 forintért. Június. Lekaszálták a mezőnket és július elejére összegyűjtöt­ték a füvet. Kevesebb termett mint az előző két évben. Ebben az évben a bor- és a gabonatermés kicsi lett. A kukorica segítette ki a népet. December 29-én történt a tisztújítás Bárczay alispán úr felügye­lete alatt, amely során főbíróvá nemzetes Fekete Sándor urat, a rendház gondnokát; másodbíróvá nemzetes Tóth Antal urat válasz­tották meg. 1829 Ebben az évben Kecskeméten olyan bőséges gabona termés lett, hogy 80 éve nem volt ehhez hasonló. A legjobb a kukoricatermés lett. A szüret minden reményt felülmúlt. A rendház 220 cseber mustot gyűjtött. November 1-én, a tisztújításkor főbíróvá Kun Jánost, másodbí­róvá Drégelyi Istvánt választották meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom