Tóth Ágnes: Telepítések a Csonka Bács-Bodrog vármegyében 1945–1948 - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 5. (Kecskemét, 1989 [!1990])

Telepítések Bács-Bodrog vármegye területén (1946-1948)

azonban, hogy a hiányos összeírások miatt- a munka lépten­nyomon akadályokba ütközött. így kénytelen volt az oszlop vezetője új összeírásokat elrendelni, ami kb. 10—12 nappal eltolja a kitelepítés lebonyolítását. Különösnek találjuk, hogy a januárban megjelent rendelet és végrehajtási utasítás, valamint a május 23—án városunkba érkezett összeírást elrendelő felhívás ellenére több mint egy hónapi idő alatt sem tudta ezt a hatóság alapos gondos­sággal elkészíteni. Érdekes lenne tudni, nem terhel—e ezért valakit a felelősség? Remélhető, hogy a most elkezdett összeírás, amelyet a tan­testületek tagjai végeznek, alapját képezheti a kitelepítési rendelet pontos és lelkiismeretes végrehajtásának. " A Bácsalmáson május 15—én elkezdődött német kitelepítés teljes egészében készületlenül érte mind a földigénylő bi­zottságot, mind pedig a Földhivatal által kirendelt telep­felügyelőt, mert a Kormánybiztosság — kötelezettségét elmu­lasztva — nem értesítette őket legalább 10 nappal a kitele­pítések megkezdése előtt. A későbbiek során átadott vagon­jegyzékeket, és a kitelepítésre, valamint a mentesítésre kerülők névjegyzékét is igen hiányosan kapták meg a helyi szervek. Ezzel mintegy megakadályozták azt, hogy a betele­pítési munkálatokba körültekintően bekapcsolódhassanak. A telepítéssel megbízottaknak utcáról-utcára, házról-házra kellett járniok, hogy a ténylegesen rendelkezésükre álló házakról és ingatlanokról meggyőződhessenek, ugyanis a tele­pítési bizottság a felvett leltárakat nem bocsátotta rendel­kezésünkre. Komoly összetűzésre került sor Villányi, az Áttelepítési Oszlop vezetője és a nemzeti bizottság között is. A nemzeti bizottság visszaéléssel vádolta az Áttelepítési Oszlop al­kalmazottait, mert több esetben is előfordult, hogy a men­tesített személyektől is elkobozták ingóságaikat. Termé­szetesen a leltárak elkészítése nélkül. Villányi éles hangon utasította vissza a vádakat, s a nemzeti bizottság megbün­tetésével fenyegetőzött. Néhány nap múlva enyhíti ugyan a hangnemet, de a szabálytalanságot nem ismeri el, ennél fogva magyarázatot sem hajlandó adni. 128 A Bácsalmáson június végére befejeződött kitelepítések, s az azt követő telepítések mérlege nem túl kedvező. A ki­telepített 1500 család /4120 személy/ összesen 560 bel­területi és 620 külterületi házat hagyott hátra. A kitele­pítés után rendelkezésre álló szántóingatlan 6500 kat. hold, a szőlő 2100 kat. hold volt. A kitelepítés befejezése után, a már részletezett okok miatt a telepítés végrehajtása nem történhetett meg szervezetten. A telepesek megérkezéséig az értékesebb házakat a helybeli FIB vette birtokba és kiutalta a Tompa és Kelebia községből betelepítettek számára. Ezeknek a telepeseknek egy része azonban alig 10 napi ott tartóz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom