Hornyik János: A kecskeméti zsidók története - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 2. (Gyula, 1988 [!1990])
Az izraeliták házszerzési viszonyaik Kecskeméten
3. A kimutatandó funduson a vállalkozó 2000 pengő forint értékig épitkezhet, azonban akár a kötött 30 évi használat előtt a vállalkozó történhető megfogyatkozásával ezen épületek birói foglalás alá vétetnének akár a 30 év eltelte után azon fundust a vállalkozó vagy örökösei a városnak tartozván visszabocsájtani, ez esetek bármelyikének beállásával a város a malmot és egyéb épületeket hit alatt megbecsültetni fogja, s ha nagyobb értékűek volnának is csak a 200 pftkat fogja azokért megtériteni, ha pedig kevesebb értékűek lennének, csak a becsárt fizetendi vissza; újabb egyezésnek, azonban alkalma f enhagya tott. 4. A vállalkozó a városi tanács hire és engedélye nélkül az épitendó malom eladásába nem bocsátkozhatik. A szerződés két egyenlő példányban kiállíttatott 1829. é. Mártius 4-én. Ezen olajmalmot és melléképületeit az 1846. é. Február 27-én kelt, és alább érintendő általános engedély jótékonyságával, Csillag Márton 1846. é. Mártius 7-én az 1842-46 Felvallási Jegyzőkönyv 487-ik lapján, tulajdoni joggal saját nevére bejegyeztetett. Jelenleg birja Brükler Ârgil izraelita. Negyedik esetben. Az ilyetén engedélyezés tétetett Millhoffer István helybeni izraelita sebészorvos részére, midőn annak folyamodására a közegészségi ügy körül tanúsitott bokros érdemei tekintetéből a városi Tanács és Választó Község összhangzó megegyezésével házszerezhetési engedély adatott 1830. é. Mártius 20-án a tanácsi jegyzőkönyv 461-ik pontja alatt, a következő feltételek mellett. 1. Egy fundusnak, melynek azonban tulajdonisága a várost illeti, megvétele megengedtetik. 2. Azon :.funduson CSak annyit épithet, mennyi maga kényelmére és családjának szükségére megkívántatik, de bérbe adandó lakást, vagy kereskedési helyiségeket épiteni nem szabad. 3. A városnak a fundushoz való tulajdoni joga elismerése tekintetéből évenkint fizetni fog a városi pénztárba 4 pengő forintokat. 4. Ezen használati engedély a folyamodó saját kéréséhez képest 32 évekre terjesztetik ki, de ha ő ennek eltelte előtt elköltözik, vagy elhal, és neje máshoz férjesül, vagy ha a kötött idő lejár, azon ház nyilvános árverésen eladatván, tartozik a folyamodó vagy örökösi annak árával megelégedni, mig azonban férje