Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun Kerület társadalma és önkormányzati igazgatása 1745–1848. Kiskunfélegyháza és Kiskunhalas feudális kori levéltára - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 1. (Gyula, 1991)
A Jászkun Kerület társadalma és közigazgatása 1745-1848.
rendű fontosságúnak tekintette. A tisztviselői kar ilyen irányú megmerevedése mégsem nyomhatta el teljesen a polgári fejlődés irányába ható erőket. A polgári átalakulást támogató törekvésekben a Nagykunság járt élen. Kapitánya /1020-1334-ig/ Illésy János, a nemesi reformmozgalom lelkes híve volt, s az 1832-es országgyűlésen a Jászkun Kerület követeként is a reformmozgalom hívei között található. Megbízói véleményével ellentétes nézeteket azonban nem képviselhetett, ezért 1834-ben eltávozott az országgyűlésről. Sajátossága a jászkunsági politikai életnek, hogy míg a privilégiumra támaszkodó igazgatás fokozatosan veszít demokratikus jellegéből, ugyanerre a privilégiumra hivatkozhatnak a demokratizmus szélesítését s a polgári haladást sürgetők is. Ez a bevezetésben taglalt redempció által kiváltott társadalmi rétegződés miatt alakulhatott így, mivel a joggyakorlásban az elmélet és a gyakorlat már az első években elszakadt egymástól. A közigazgatásban saját régi hagyományaik helyett a kiváltságos helyzetet hangsúlyozva igyekeztek a királyi városokhoz hasonlítani. Különösen az egyes helységek tekintetében volt így. A szenátus, illetve ahogy a Jászkun Kerületben gyakrabban nevezték, a nagy tanács vezető szerepe minden területen megmaradt a számbelileg ugyan nagyobb, de nevében és hatalmában is kisebb tanács vagy külső tanáccsal szemben. A társadalmi mobilitást azonban hiába igyekeztek igazgatási úton hozott intézkedésekkel - pl. földvásárlás akadályozásával, lakosi jog megtagadásával stb. - akadályozni, a gazdasági fejlődés törvényszerűségei keresztezték e szándékot. A szabadparaszti birtokok létrejötte a kor színvonalánál fejlettebb termelést tett lehetővé, s az, hogy 17 helység rendelkezett vásártartási joggal, igen élénken segítette a megtermelt javak értékesítését. Az árutermelés által kialakult társadalmi differenciálódás sokszor kényszerítően hatott a redempció által alakított rétegek közötti mobilizációra. A gazdaságilag megerősödött lakosok, akik nap mint nap hallották hangoztatni a kerületek kiváltságos voltát, szabadságát, egyre inkább részt kértek a politikai szabadságból is, s követelték a közügyekbe való beleszólás jogát. A tanácsok elleni gyakori lázongások, feljelentések azonban csak részleges eredményekkel zárulhattak, hiszen a feudális Magyarország általános beidegződéseit és joggyakorlatát nem léphették át. A helyi közigazgatásnál bizonyos mértékig rugalmasabb s formailag talán
