Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun Kerület társadalma és önkormányzati igazgatása 1745–1848. Kiskunfélegyháza és Kiskunhalas feudális kori levéltára - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 1. (Gyula, 1991)
A Jászkun Kerület társadalma és közigazgatása 1745-1848.
rendelések ellenére a házi fundusokat kisebb darabokban eladták, ezért nagyon sűrűn épültek a házak, s ráadásul a kéményeket sem építették téglából. A sertésólak és a szemét utcára hordásáért a jelentő testi fenyítés bevezetését javasolta, oly sok volt a tilalomtörő. A tűzoltó eszközök bár megvoltak, de rossz állapotban, s az elöljárók gyengesége miatt - írja az inspector - "a vakterek a pipázókra és tűzvivökre keveset ügyelnek". Jászapátiban, Ladányban, Alsó Szt. Györgyön és Kiséren a rendszabásokat többnyire megtartották, de a tégla hiánya miatt a tilalom ellenére fakéményeket készítettek, s e helyeken is túl sűrűn épültek a házak. Fákat nem ültettek. A Nagykunságban Kunszentmárton kivételével, ahol semmi probléma nem volt, szintén számos rendellenesség fordult elő. Ezek közül néhány: Az utcákon megálló vizeket nem vezették el, az árkokat nem tisztították, vályogfalkerítés helyett garadgyákat csináltak. Sok volt a tapasztatlan kémény, a nyitott verem. Súlyos rendellenességnek számított, hogy a marhákat a városháza udvarán, a templom előtt vagy a magazin mellett vágták. A kiskun négy alsó helységében nevezetes fogyatkozások nem fordultak elő, annál több a felső Kiskunságban. Különösen a köztisztasági és építészeti rendszabások megtartását mellőzték. Az istállókban való tüzelést pedig helyileg engedélyezték, mivel "azok a helységen kívül a kertekben vannak és a cselédek a marhákkal ott laknak". Látható, hogy mennyire szükséges volt a politikai inspectorok tevékenysége, hiszen javulást a rendészet minden ágában csak a valós helyzet ismeretében, központi intézkedésekkel lehetett elérni. 1844-től a politikai inspectorok tevékenysége a "köz csinosság" megóvására korlátozódott, a közbiztonsági feladatokat a csendbiztosok vették át. A belterületen látták el rendészeti feladataikat a vásárbírók és koldusbírák is. Tevékenységük a már említettektől jól elkülöníthető. A vásár és piacbírák feladata volt az áruló cédulák kiadása, melyet addig nem adhattak ki, amíg az eladni szándékozó passzusát be nem mutatta. Általában szenátort delegáltak vásárbírónak, aki a melléje rendelt nótáriussal együtt a létrejött adásvételeket feljegyezte, s az ezért járó taksát beszedte. Az előforduló panaszokat, vásári lopásokat szintén a vásárbírónak kellett jelenteni 165 . A koldusbíró, vagy más néven koldusok sindicusa kötelessége volt: az alamizsnálkodást számba venni és a szegények között egyenlőséget tartani, ügyelt arra, hogy az alamizsna valóban a szegények segítését szolgálja, s
