Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun Kerület társadalma és önkormányzati igazgatása 1745–1848. Kiskunfélegyháza és Kiskunhalas feudális kori levéltára - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 1. (Gyula, 1991)
A Jászkun Kerület társadalma és közigazgatása 1745-1848.
kapitányhoz jóváhagyásra. Annak megtörténte után a kerületi magisztrátus képviselőjének jelenlétében választottak. A jelöléseket a belső tanács végezte, a választásban azonban a külső tanács tagjai is résztvettek, sőt a XIX. században fokozatosan elterjedt, hogy közülük kerültek ki az új szená. . 07 torok . Az egyszer megválasztott tanácsnok tisztsége általában élete végéig tartott, kivételes esetben betegségére való tekintettel lemondhatott. 1823-ban a főkapitány kérdést intézett a helységekhez, "Nem volna-e tanácsos a nép helybéli elöljáróinak, vagyis a tanács tagjainak meghatározott időszakban történő meg ujjitásával" tökéletesíteni a választást? Javaslata teljes elutasításra talált 38 . Az elutasító véleményeket természetesen a tanácsok adták, a lakosokat nem kérdezték meg ez ügyben. Lakossági felmérés esetén bizonyára más vélemény alakult volna ki, hiszen pl. Jászberényben, amikor 1797-ben a lakosok vizsgálatot kértek a tanács rossz gazdálkodása és atyafiságos összefonódása miatt, a tanácsnokok választási módján is változtatni kívántak. Azt kérték, hogy "a tanácsbéliek és nótáriusok a Ns /nemes/ Districtusok által fel találandó mód szerint, valamint a Dts /Districtualis/ Magistratus, minden 3 esz89 tendőben restauráltassanak" . Kérésük sem akkor, sem később nem talált meghallgatásra. 1834-ben Halason végzett felmérés szerint Tasi István szenátor 1708-tól Péter László szenátor 1807-től Thorma Mihály szenátor 1007-től Baki József szenátor 1812-től Zseni János szenátor 1821-től Besnyei Zsigmond szenátor 1822-től Szuper József szenátor 1828-tól Bikádi János szenátor 1830-tól Benedek István szenátor 1832-től 90 Szekér István szenátor 1834-től töltötte be tisztségét . Félegyházán Móczár István 25 évi szenátorság után öregségére hivatkozva mondott le, Csernák Mihály 30 évi szenátorság után hasonló okok miatt távo91 zott . Tudunk olyan esetekről is, amikor 50, 40, illetve 37 évi szenátorság után mondtak le öregségükre hivatkozva. Az így eltávozottak továbbra is bejárhattak a tanács üléseibe, sőt immunitásukat is megtarthatták. ' Szerteágazó munkájukért a szenátus tagjait a kerületek minden helységében