Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun Kerület társadalma és önkormányzati igazgatása 1745–1848. Kiskunfélegyháza és Kiskunhalas feudális kori levéltára - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 1. (Gyula, 1991)

A Jászkun Kerület társadalma és közigazgatása 1745-1848.

joga. A közgyűlés döntéseit viszont a helységek küldötteinek közreműködésével hozták. A jászkun önkormányzatot biztosító legfontosabb privilégium, mely szerint tisztségviselőiket maguk választják, Hunyadi Mátyástól származott, s az a későbbiek során többször is megerősítést nyert. Legfontosabb közügyeiket tehát már a redempció előtt - sőt a Német Lovagrend földesúri hatalma alatt is - önállóan saját maguk közül választott tisztségviselőik útján intézték. A helységek tanácsainak működése is visszamenően folyamatosnak tekinthető, csupán hatáskörük és létezésük szabályozása módosult időnkánt. IV. 1.1. A tanács A tanács, mint testület, a közigazgatási, gazdasági és politikai élet minden területén kiemelt feladatot látott el, s a helyi önkormányzat élén állt. Bellon Tibor írta, hogy a Nagykunságban a tanács a "redemptio után egyértelműen birtokon belül került, tehát a redemptus lakosság érdekeit fejezte ki, de az általuk elfogadott és betartatott magatartási normák az egész közösségre vonatkoztak"^. Megállapítása az egész Jászkunságra helytálló. A testület tagjai kizárólag redemptusokból vagy nemesekből, redemptusnemesekből kerültek ki, a választójoggal rendelkezők szintén e társadalmi csoporthoz tartoztak. Az 1751. évi kiváltságlevél 10 articulusa lényegében megerősítette az elöljárók szabad választási jogát. Mivel a kiváltságok a gyakorlatban csak a redemptus lakosokat illették, így természetszerűen adódott, hogy az aktív választójog is csak rájuk vonatkozott. A tanács választása A tanács általában 12 szenátorból, más néven esküdtből vagy tanácsnokból állt, akiket évenként a testület élén álló bíró választásával egyidejűen választottak. Ez nem jelentette a teljes testület évenkénti cseréjét, csupán a halálozás vagy egyéb ok miatt megürült helyek betöltését. Előfordult, hogy a tanáccsal elégedetlen választók minden szenátort szerettek volna kicserélni, de ezt a főkapitány megakadályozta. Almási János főkapitány levele, melyet az 1749-es tanácsválasztással kapcsolatban intézett a halasiakhoz, a későbbiekre is irányadónak bizonyult. Almási megbotránkozva értesült arról, hogy a választás előtt minden törvényes ok nélkül kihagytak a jelölésből olyan tanácsnokokat, akik a redempciókor érdemeket szereztek, eré-