Kemény János: Baja thj. város 1944-1949. évi története a polgármesteri jelentések tükrében 1. - Forrásközlemények 12. (Kecskemét, 2015)

TANULMÁNY - Közellátás

A polgármesteri jelentés szólt az iskolák államosításáról is, amelyről az 1948. évi XXXIII. te. rendelkezett. A most meginduló tanév az adott körülményekhez képest rendbe hozott és felszerelt iskolákkal, megfelelő számú és tartal­mú tankönyvekkel várja a dolgozók tanköteles gyermekeit. A belügyminiszter külön leiratban hívta fel a hatóságok fi­gyelmét arra, hogy a beíratások biztosítására mindent tegyenek meg. Augusztus 31-én valamennyi helyi iskolában szülői értekez­let tartására került sor. Összesen kb. 2200 gyermeket írattak be a szüleik a bajai iskolákba.166 A polgármester belügyminiszterhez küldött 1948. szeptem­ber 30-i jelentésében említi, hogy Baján az egyházi iskolák álla­mosításáig aránylag nagyszámú egyházi iskola működött. Az általános iskolákban a szülők eleget tettek a beíratási kö­telezettségüknek. A távolmaradó gyermekeket az iskolák igazga­tói több esetben is személyesen keresték fel, és szüleiket rábír­ták a beíratásra. Ez a munka a „Dolgozók az iskoláért” bizottság közreműködése nélkül jóval lassúbb lett volna, állapította meg a polgármester.167 Közellátás A közellátás problémáival először a polgármesternek a törvény- hatósági bizottsághoz intézett 1945. május 12-i jelentése foglal­kozott. A jelentés megemlíti, hogy a szállítási nehézségek követ­keztében a környékbeli falvakban rekedt sertések február végéig a zsír- és húsellátást is könnyen biztosították, mert a lakosság érdekében a városi közellátási hivatal erősen hangsúlyozta a ma­gánvágások fontosságát. Azóta azonban húsra egyáltalán nem le­het számítani. Aknaszlatináról a múlt héten érkezett 180 mázsa só, innen 3-4 hét múlva további sószállítmányok várhatók. Az új 166 MNL BKML XXI. 501. Th. biz. ir. sz. n./Kig. 1948.; XV. 33. V. Sz. Polgm. jelentések 1903-1949. 7073. ksz.; XXI. 502. c/. 14/62. 1948. 167 MNL BKML XXI. 502. c 14/69. Kig. 1948. 92

Next

/
Oldalképek
Tartalom