Kemény János: Baja thj. város 1944-1949. évi története a polgármesteri jelentések tükrében 1. - Forrásközlemények 12. (Kecskemét, 2015)

DOKUMENTUMOK - A törvényhatósági bizottsághoz intézett polgármesteri jelentések

mányzat természetszerűleg a legbiztosabb bevételekből biztosít a kincstár részére részesedést. E rendelkezések költségvetésünket érzékenyen érintik, csak a legnagyobb körültekintéssel és esetleg erélyes behajtással tudjuk majd az előirányzott munkálatok elvég­zéséhez szükséges fedezetet biztosítani. Az 1947-48. évi pótköltségvetés, valamint az 1948. évi öt­hónapos kiegészítő költségvetés letárgyalása július 19. és 20-án, jóváhagyása pedig augusztus 11-én megtörtént. Eredményéről külön tájékoztatom a törvényhatósági bizottságot. A május 12-i részletes beszámolómat az elhangzottakkal iparkodtam kiegészíteni. Elároméves tervünk ez évi utolsó öthavi beruházási, stb. terveiről is részletesen beszámoltam. Bízom ben­ne, hogy a gazdasági konszolidáció folyamán a munkanélküliség továbbra is erősen fog csökkenni városunkban, és így rövidesen elérjük a teljes foglalkoztatottságot. A házhelyosztási akció során jövő évtől kezdve számításunk szerint az új házak építése a fo­lyó évinek 3-4-szeresére emelkedik, és ez főleg a nehéz helyzet­ben lévők, és [a] sok dolgozót foglalkoztató építőiparunkat fogja nagymértékben segíteni. Beszámolóm végére értem. Kérem a törvényhatósági bizott­ság tagjait, szíveskedjenek jelentésem[et] tudomásul venni, és ér­tékes hozzászólásaikkal számomra újabb utakat kijelölni a város továbbfejlesztése, és lakosság[a] minél jobb életszínvonalának el­érése érdekében. Baja, 1948. évi szeptember hó 4. [Babies József] polgármester A polgármesteri jelentéshez hozzászóltak: Rostás Sándor: Tekintettel a nagyjelentőségű polgármesteri jelentésre, amelyhez nem lehet rögtön kellő alapossággal hozzá­szólni, indítványozza, hogy [az] elnöklő polgármester rendeljen el 10-15 perces szünetet, hogy kellő alapossággal tudjanak hozzá­szólni a jelentéshez. Elnöklő polgármester az indítványra a közgyűlést 15 perces időtartamra felfüggeszti, majd a közgyűlést újból megnyitja. 495

Next

/
Oldalképek
Tartalom