Kemény János: Baja thj. város 1944-1949. évi története a polgármesteri jelentések tükrében 1. - Forrásközlemények 12. (Kecskemét, 2015)

DOKUMENTUMOK - A törvényhatósági bizottsághoz intézett polgármesteri jelentések

Megindítottuk új gázfogyasztók szerzésére irányuló propa­gandánkat is, és ennek hatékonyabb előmozdítására a közmü­vek vezetősége az 1948. április elseje után belépő új fogyasz­tóknak egy évig díjtalanul, további egy évig pedig 50%-os kedvezménnyel nyújtja a gázmérő után fizetendő kölcsöndíját. Fogyasztótoborzásunk már eddig is szép eredménnyel járt, mert már az első hetekben oly nagyarányú érdeklődés mutatkozott, hogy az új mérők felszerelését, és [az] új csatlakozók készítését szerelőgárdánk alig győzte. Gázunknak a közönség által a múlt évben jogosan kifogá­solt minőségét igen nagy mértékben sikerült megjavítanunk, s ma már elsőrendű cca. 4000 kalória gázt szolgáltatunk, úgy, hogy a fogyasztók panasza is teljesen megszűnt. Reméljük, hogy gázgyárunkat is sikerül még a mai nyers- anyagárak és termelvények diszparitása mellett is gazdaságossá tenni, és az eddigi veszteségeket már a jövő tervévben teljesen megszüntetni. Baja város gazdasági ügyosztályának működéséről jelentem: A földreform végleges befejezése után elsőrendű feladatunk a mezőgazdasági termelés reformja. A többtermelés fokozása érdekében a helyi adottságoknak megfelelően, fokozatosan átté­rünk a belterjes gazdálkodásra. Megszervezzük, és propagáljuk az ipari növények fokozatos termelését, főként a magtermelést. A város kezdeményezése folytán a Magtermesztő Magyar Gazdák Szövetkezete útján ma a vármegyében kb. 800 hold földre vo­natkozó magtermelési szerződés van érvényben az 1948. évre. A város az elmúlt esztendőben és most is, 20-25 holdra kötött ter­melési szerződést velőborsó és különféle takarmányvetőmagvak termesztésére. A város lakossága igényeinek kielégítésére meg­szervezzük a konyhakerti művelést, mégpedig elsősorban úgy, hogy a város az 1949. évben a Kis-Pandúr-szigetben bolgárkerté­szetet fog létesíteni. 476

Next

/
Oldalképek
Tartalom