Kemény János: Baja thj. város 1944-1949. évi története a polgármesteri jelentések tükrében 1. - Forrásközlemények 12. (Kecskemét, 2015)
DOKUMENTUMOK - A törvényhatósági bizottsághoz intézett polgármesteri jelentések
szükséges anyagokat előállító üzemek még alig termelnek, másrészt a vasúti kocsi- és a hajótérhiány miatt az építőanyagok behozatala jóformán teljesen szünetel. A helyi gyáriparunk, ha nem is a régi kapacitással, de elég erőteljes ütemben dolgozik. A posztógyár, [a] szeszgyár, [a] bőrgyár mellett most már a Pollák-féle bútorgyár is megkezdte [a] termelést, és így legalábbis nagyobb gyáraink már üzemben vannak. Városunkban jelenleg 1246 iparos és 689 kereskedő van, és így a város eddigi gazdasági jellege változatlan maradt, illetőleg a különböző foglalkozási ágak egyensúly[á]ban eltolódás nem következett be. Most, hogy jelentésem utolsó sora is elhangzott, magam is megállapítom és elismerem, hogy nem sok az, amit az újjáépítés terén elvégeznünk sikerült. Mégis azt hiszem, hogy most, [ha] visszatekintenek mindazok, akik segítségemre voltak, és bíztak bennem, kell, hogy meglássák az eredményeket. Köszönettel tartozom elsősorban a törvényhatósági bizottságnak azért, hogy munkámat mindig a legnagyobb megértéssel támogatta. Kérem, hogy a jövőben is ugyanilyen szellemben fogadják törekvéseinket. Külön kérem itt a főispán urat, hogy mint eddig, a jövőben is legyen segítségünkre, különösen a most következő talán legnehezebb 2-3 hónapban tegyen meg mindent, hogy a demokratikus felépítés és a város közönsége érdekében kifejtett munkánk, törést ne szenvedjen. Hálásan gondolok itt a pártok, a szakszervezetek, a demokratikus nők és az utcamegbízott szervezet odaadó közreműködésére is. Számtalan kezdeményezés és igen nagy értékű közérdekű tevékenység fűződik [a] nevükhöz, és ezért csak a legnagyobb elismeréssel szólhatok róluk. Hálásan köszönöm hivatali munkatársaimnak, továbbá kereskedő, iparos és munkás barátaimnak odaadó támogatásukat, akik újjáépítő munkámban közvetlenül is segítségemre voltak. Szívesen gondolok mindig azokra a közhivatalokra és intézményekre is, amelyekkel hivatali működésem alatt kapcsolatokat tartottam fenn, és ahol mindenkor a legnagyobb előzékenységgel segítségemre voltak, valahányszor a város érdekében eljártam. 387