Kemény János: Baja thj. város 1944-1949. évi története a polgármesteri jelentések tükrében 1. - Forrásközlemények 12. (Kecskemét, 2015)

DOKUMENTUMOK - A főispánhoz intézett polgármesteri jelentések

Baja, 1948. december 14. Baja thj. város polgármesterétől Dr. Fábián László Úrnak, Baja thj. város és Bács-Bodrog várm. főispánjának - Baja 6. Főispán Úr! Fenti tárgyban kiadott 617 860/1948. III—3. számú rendeletre, 1948. évi december hónap első felére vonatkozó jelentésem tisz­telettel az alábbiakban terjesztem elő: ad 1/1. Az 1948. évi december hó 2. napján készített korábbi jelen­tésem óta a kifogástalan együttműködés a koalíciós politikai pár­tokkal nem változott. Nemcsak a bajai koalíciós politikai pártok­kal működünk együtt, hanem a december 10-én kapott főispáni utasításnak megfelelően, december 12-én 27 tagú bajai küldöttség kiutazott Bácsalmásra is, ahol az UFOSZ és a FÉKOSZ fúzióját előkészítő nagygyűlésen részt vett. Megítélésem szerint a bajai küldöttség részvétele a bácsalmási népi szervekre és a koalíciós pártokra igen jó hatást gyakorolt. Úgy érezték ugyanis, hogy a városi dolgozók végre felfigyelnek a falusi, illetőleg a mezőgaz­dasági dolgozók létérdekére is. ad 1/2. A PDP, mint egyetlen működő ellenzéki politikai párt az el­múlt két hét során semmiféle kifogásolható megmozdulást nem tanúsított, ad 1/3. Demokráciaellenes jelenséget az elmúlt két hét folyamán nem észleltünk. Ezzel kapcsolatban meg kell azonban emlékeznem a Magyar Dolgozók Pártjában és a Nemzeti Parasztpártban folyó tagfelülvizsgálatr[ól], amely a pártokon belül a demokráciaelle­nes jelenségeket végleg ki fogja küszöbölni. Kívánatos volna, ha a Független Kisgazda, Földmunkás- és Polgári Párt is megejtené a felülvizsgálatot. A felülvizsgálat egyben azt is jelenti, hogy aki 320

Next

/
Oldalképek
Tartalom