Kemény János: Baja thj. város 1944-1949. évi története a polgármesteri jelentések tükrében 1. - Forrásközlemények 12. (Kecskemét, 2015)

DOKUMENTUMOK - A belügyminiszterhez intézett polgármesteri jelentések

tályon folyó átalakítások pénz hiánya miatt megtorpantak, mert a kilátásba helyezett 500 000 forintot nem kaptuk meg. ígéretet kaptunk 180-200 000 Ft kiutalására, és ebből az összegből pró­báljuk [meg] majd az elmeosztályon annyira szükséges központi fűtőberendezés kijavítását. Ugyanezen okból megtorpant a konyhaépület-toldalék továb­bi építése is, amelyet szintén a fent említett összeg beérkezése után, vagy legalábbis kilátásba helyezésével fogjuk tovább foly­tatni. A fertőző betegségek tekintetében a helyzet kielégítő volt. Járvány a város területén nem mutatkozott. Maláriahelyzet terén is megnyugtató az állapot, amennyiben megbetegedések a ta­valyinál lényegesen kisebb számban jelentkeznek. Július utolsó napjaiban sikerült a szúnyog elleni permetezés megindítása, ezek a munkálatok azóta folyamatban vannak, és eredményük máris jelentkezik a szúnyogok számának jelentős kevesbedésével a vá­ros lakott részein. A hatósági orvosok közül a hó folyamán töb­ben voltak szabadságon, azonban a szolgálat zavartalan ellátását mindvégig biztosítottuk. Egyik városi orvos malária továbbképző tanfolyamon vett részt. A népjóléti miniszter úr az egyik zöldkeresztes védőnőt a bajai egészségvédelmi szolgálathoz osztotta be, ezzel a szolgálat­nál a védőnők száma négyre emelkedett. Ez a létszámszaporodás az egészségvédelmi munka kimélyítését fogja lehetővé tenni. Az egészségügyi szolgálat köréből jelentem még, hogy a tiszti főorvosi hivatal a bajai kultúrnapok keretében egészségügyi kiál­lítást rendezett, amelyet a közönség nagy érdeklődéssel szemlélt. 6. és 7. A centenáris megmozdulások között is jelentős he­lyet foglalt el városunk nagy szülöttjének: Türr Istvánnak, a nagy szabadsághősnek [az] ünneplése augusztus hó 15-én. Délben emléktáblával jelöltük meg szülőházát, este felavattuk a hábo­rús események következtében megsérült, és helyreállított Duna- parti Türr-emlékművet. Utána lampionos csónakfelvonulással egybekötött tűzijáték szórakoztatta a sok ezernyi közönséget a Kamarás-Duna-partján. A „víziembernek”, a csatornaépítő Türr 279

Next

/
Oldalképek
Tartalom