Kemény János: Baja thj. város 1944-1949. évi története a polgármesteri jelentések tükrében 1. - Forrásközlemények 12. (Kecskemét, 2015)
DOKUMENTUMOK - A belügyminiszterhez intézett polgármesteri jelentések
IV. Igazgatás. 2. Általános igazgatásunkról jelentem: Az elmúlt havi jelentésemben kitértem arra, hogy a város főjegyzőjét a pártja visszahívta, az így megüresedett főjegyzői szék jelenleg is üresen áll. E helyütt jelentem azt is, hogy a túlfeszített munka következtében 5 tisztviselőnk megbetegedett, illetve betegszabadságon van. Ezek közül 4 nyugdíjazási ügye folyamatban van. 5. Közigazgatási bizottságunk a hónap folyamán egy ízben tartott ülést. 7. A városi tanács április hó folyamán összesen [négyjszer ülésezett. A törvényhatósági bizottságunk április hó 3-án tartott közgyűlést. Ezen nagyobb jelentőségű ügyek nem szerepeltek. V. Háztartási helyzet. 1. 2. A városi háztartási alap helyzete kielégítő. Az államsegélynek [az] esedékes részleteit megkaptuk, és így a költségvetésben előirányzott munkálatokat tervszerűen végezzük. Az adóbevétel az időszaknak megfelelően némileg csökkent, mert előírás hiányában fokozott behajtás nem foganatosítható. Búzaföldadó-részesedésünket a hó folyamán nem kaptuk meg. 5. A városi üzemek helyzete és működése. Üzemünk április hó folyamán kisebb hálózatbővítéseket és főleg a bajai elosztóhálózat elhasználódott oszlopainak kicserélési munkálatait végezte. Egyéb különösebb jelentenivaló e téren nincs. VI. Hároméves terv. 1. A hároméves tervvel kapcsolatban jelentem: A hónap folyamán megtartott Kórházi Bizottság javaslata alapján kórházunk megrendelte a gőzfőzőüstöket, a melegítőt és a zöldségmosó medencéket, a többi kiírás alatt van, így különösen a tüdőbeteg-pavilon helyreállítási munkái. 259