Kemény János: Baja thj. város 1944-1949. évi története a polgármesteri jelentések tükrében 1. - Forrásközlemények 12. (Kecskemét, 2015)
TANULMÁNY - Műszaki igazgatás
A komplejárót részben a közmunkaügyi miniszter államsegélyéből, részben pedig a város saját anyagi erejéből sikerült olyan állapotba hozni, hogy az a nehezebb járműforgalom igényeit is kielégíti. A Duna rendkívül alacsony vízállása rendkívüli helyzet elé állította a várost. A forgalom biztosítása érdekében soha szárazra nem került mederrészeket kellett kikövezni. A komplejárók hosz- szúra nyúltak, a rajtuk való közlekedés mind nehezebbé válik. Júniustól kezdődően 70 000 Ft segély keretén belül földmunkákat végeztetett a város, amelyeknek eredményeként sikerült rendbe hozni a kis-pandúr-szigeti partot és a Parti utca alatti Kamarás-Duna-part egy szakaszát. A most kapott 60 000 forintnyi államsegélyt a város a munkanélküliség leküzdésére, valamint a kereskedelmi és téli kikötő földmunkáira szándékozott fordítani. A városfejlesztési terv alapjaként a Miniszterközi Bizottság véglegesen megállapította a város közlekedési hálózatának főbb alapvonalait mind a víziutak, vasutak, közutak, mind pedig a légi forgalom terén egyaránt. A három légoltalmi vízmedence közül egyet teljesen meg- szüntettetett, kettőt pedig betöltetett a város. Ez utóbbiakat a gyermekek részére játszótérnek hagyták meg. Két helyen hinták felállítására is sor került, de ezeket sajnálatos módon a felnőttek állandóan megrongálták. Tavasszal a Déry-kertben, a Barán, Bajaszentistvánon, a vöröskereszttéren, és esetleg Szentjánoson is játszótereket fog létesíteni a város. Erősen leromlott a városi járdák burkolata. A főbb útvonalak annyira elkoptak, hogy a téglák darabokra törtek, vagy kiporlód- tak. Az így keletkezett lyukak sok kellemetlenséget okoznak a közlekedőknek. A járdák töredezéséhez erősen hozzájárult a városszerte elterjedt tragacsforgalom is, amely csaknem kizárólag a járdákon bonyolódik le. A javításhoz szükséges hatsarkos égetett tégla viszont nem kapható Baján. Ezért a város vezetése úgy rendelkezett, hogy a tél folyamán betonlapokat kell készíteni, amelyekkel a megrongálódott járdákat ki lehet javítani. 182