Kemény János: Baja thj. város 1944-1949. évi története a polgármesteri jelentések tükrében 1. - Forrásközlemények 12. (Kecskemét, 2015)

TANULMÁNY - Mezőgazdaság

Mezőgazdasági művelés 1946 májusában mintegy 14 000 kát. holdon folyt a város határában, ezen felül ilyen célra még kb. 3000 kát. hold föld használható, de ennek megművelésére ekkor még nem került sor.225 A rézgálic magas ára miatt azok a gazdák, akik már csere­tárgyakkal nem rendelkeznek, pénzért most sem tudják azt meg­venni, ezért őszi fizetésre szeretnének rézgálicot kapni, hogy a jó szőlőtermést biztosíthassák. A mezőgazdaságban továbbra is munkáshiány tapasztalható, bár megélhetése biztosítása végett sok iparos és tisztviselő is be­kapcsolódott szabad idejében a mezőgazdasági munkákba. Az állatállomány erőállapota 1946 májusában javult, mert már zöldtakarmány-készlet áll a gazdák rendelkezésére. A ba­romfi- és a sertésállomány száma jelentős növekedést, míg a szar­vasmarha- és a lóállomány szaporulata csak igen lassú emelke­dést mutatott.226 A város gazdasági hivatala 1946 decemberében a költségvetés keretein belül igyekezett pótolni a háború okozta felszerelési hiá­nyokat. A hivatalos kiszállások céljára roncsokból helyreállíttatott egy fogatot, újjáépíttetett egy hullaszállító kocsit, kijavíttatta a vá­rosi traktort, és egy pár igáslovat vásárolt. A közeljövőben a városi traktort gumikerekekkel szándékozott felszereltetni és hozzá egy pótkocsit kívánt vásárolni. Ezáltal azt remélte, hogy a fuvarkiadások terén jelentős megtakarítást tud elérni, mivel a motoros vontatású termény- és üzemanyag-szállítás a városból a városi gazdaságba és vissza, olcsóbbnak bizonyult az állati erővel történő szállításnál. A gazdasági hivatal a Termelési Bizottsággal karöltve ál­landóan figyelemmel kísérte az általános mezőgazdasági helyzet alakulását. A mezőrendőrség útján ellenőriztette a kötelező őszi mezőgazdasági munkák elvégzését, segítette a gazdák igaerő- szükségletének kielégítését. Az ellenőrző munka eredményének tulajdonítható az, hogy a bajai határban a hivatalos előírásnak megfelelően kb. 4500 kát. holdat vetettek be és mintegy 1200 kát. holdat készítettek elő tavaszi vetés alá. 225 MNL BKML XXI. 502. c 24/3. Kig. 1946. 226 Uo. 6008/12. Kig. 1946. 138

Next

/
Oldalképek
Tartalom