Kemény János: Baja thj. város 1944-1949. évi története a polgármesteri jelentések tükrében 1. - Forrásközlemények 12. (Kecskemét, 2015)
TANULMÁNY - Földbirtokreform
A földbirtokreform érdekes tükröződése volt a városi köz- igazgatásban az, hogy a korábbi tömeges jelentkezéssel szemben 1945-ben mindössze 5-5 mezőgazdasági munkakönyvét és gazdasági cselédkönyvet váltottak ki.216 Bár a város a földbirtokreform sikere érdekében szívesen mondott le a nagy jövedelmet biztosító ingatlanai jelentős részéről, de nem maradt közömbös az olyan területek elvesztése felett, amelyek a város fejlődése szempontjából életbe vágóan fontosak. Ilyenek a Nagy-Pandúr-sziget, a Kis-Pandúr-sziget, valamint a Duna túlsó oldali partszegélye. Ezek sokkal fontosabb szerepet játszanak a város jövőbeli fejlődése szempontjából, semhogy azok magánkézbe juttatása közérdeket szolgálna. Ezért a város megtette a szükséges lépéseket, hogy a fent említett területeket mentesítsék a földigénylő eljárás alól. Igényt jelentett be a város a mezőgazdasági szeszgyárra is, amely már teljesen üzemképes, csak a szénhiány miatt nem indulhatott meg benne a termelés. A város vezetői szerint jobban szolgálná a közösség javát, ha a gyár a város birtokában maradna, fogalmazta meg a polgármester a törvényhatósági bizottságnak küldött 1946. május 28-i jelentésében.217 Mátéháza-pusztán a földreform következtében visszahagyott 100 kát. hold földön kívül 1947-ben még további kb. 100 hold földet szántatott fel a város az államkincstár részére, a még juttatottaknak ki nem osztott földből. Ezenkívül folyt a Nagy- Pandúr-szigetben lévő különböző üzemek, valamint a Szabad Szakszervezet munkásainak haszonbérbe kiadni szánt kb. 50 kát. hold felszántása is. A földbirtokreform-eljárás során a Megyei Földrendező Tanács határozatai ellen Baja város nevében beadott fellebbezések eredményeképpen a város 1947 májusában visszakapta a csátaljai és a gólyahegyi erdőt, valamint a Kis-Pandúr-szigetet. Ezeket a területeket a város ebben az évben is kiskertakció céljaira engedte át az arra rászorulóknak. A nagy-pandúr-szigeti és a Duna-jobbparti erdők visszaadása kérdésében a földművelésügyi miniszter azt az 216 MNL BKML XXI. 501. Th. biz. ir. 20/3. Kig. 1945. 107. kgy. jkvi szám 217 Uo. sz. n./Kig. 1946. 46. kgy. jkvi szám 134