Kemény János: Baja mezőváros szerepe az 1848–1849. évi szabadságharcban 2. - Forrásközlemények 11. (Kecskemét, 2008)

Összefoglaló

passzív szereplői voltak a délvidéki harcoknak. Jelenlétük bizonyított a szenttamási, a torzsai, a zombori, a kaponyai stb. ütközetekben, ahol megálltak a helyüket. Állami járandóságukon (a zsoldon és a kenyéren) felül a városi közgyűlés 1848 júliusától 40 pengökrajcár napidíjjal jutalmazta szolgálataikat. Augusztustól a város az arányos közteherviselést a nemzetőrökre is kiterjesztette, emiatt a napidíj 35 pengőkrajcárra csökkent. Egy nemzetőr előbb egy hónapig, 1848 augusztusától 10 hétig tartozott táborozni és teljesíteni nemzetőri kötelességeit. Jellacié 1848. szeptember 11 —í betörése után Baja igyekezett teljesíteni újoncállítási kötelezettségét is. Az újoncokat kezdetben toborzással, később sorozással állították ki. Méltánylást érdemlő esetekben megengedték a helyettesítést is, amennyiben a besorozandó újonc szülei képesek voltak vállalni ennek anyagi terheit, és katonáskodásra alkalmas személyt tudtak a fiuk helyett állítani. Az újoncok 20 pengöforint ún. előpénzt kaptak a városi közpénztárból. További 80 pengőforint járandóságukat négy évi katonáskodás után kellett volna megkapniuk. A toborzott újoncok 1848. október l-jétől élelempénz gyanánt fejenként 8 pengőkrajcárt kaptak a várostól. Az újoncállítás hatalmas anyagi terhet rótt a városra, amit az idő előrehaladtával egyre nehezebben tudott előteremteni. Előbb a lakosok megadóztatása, később kölcsönök felvétele vált szükségessé. Baja az elhúzódó harcok és az egyre súlyosabbá váló anyagi terhek miatt nem tudta teljesíteni újoncállítási kötelezettségét. Az 1849. április 25-i tanácsülés azt kérte Haczell Márton kormánybiztostól, hogy a mozgó csapatoknál szolgáló bajai nemzetőröket avassák rendes honvédekké, és számítsák be a városra kivetett újonclétszámba. A város ekkor még 70 újonccal tartozott, és más módot nem látott arra, hogy kötelességét teljesíthesse, jóllehet a város vezetői újabb kedvezményekkel igyekeztek kedvet csinálni a katonáskodáshoz. Kimondták, hogy aki beáll katonának a városért, az a 20 pengőforint felavatási pénzen felül egy belső háztelket és egy hold kukoricaföldet is kap. Az ajánlat azonban megkésett. A szabadságharc ügye egyre reménytelenebbé vált. Althann császári királyi ezredes csapatai 1849. július 27-én bevonultak Bajára, és ezzel a város számára véget ért a forradalom és szabadságharc időszaka. Kétségtelen tény, hogy a város vezető testületei, mögöttük a lakosság többségével végig a maguk ügyének tekintették a forradalmat és szabadságharcot, és nyögtek ugyan a súlyos terhek alatt, de a legnehezebb időkben sem fordultak ellene.