Kemény János: Baja mezőváros szerepe az 1848–1849. évi szabadságharcban 2. - Forrásközlemények 11. (Kecskemét, 2008)

DOKUMENTUMOK (361-618.; Il.kötet)

I. Szavics azáltal híres, hogy éjszakának idején tartaték nála a rác gyűlés, bajai rácokból állván. Ezen gyűlésben tanácskoztak a teendők felől, gyűjtöttek pénzt, s írtak leveleket rác ügyben. Egyebek között már számos évek óta elhíresedve volt csalása és gonoszsága által. Januáriusban 1849-ben volt, hajói emlékszem, midőn egy vidéki paraszt belép a boltjába kötelet veendő. A pór nem egyezhet meg annak ára felett, türelmét vesztve kalmár uram, rárivall. Mit alkudozik annyira, felszáll úgyis nemsokára az értéke, nem lévén elegendő kötél a madzsarok felfüggesztésére?!! Nagyon meghökkent ezen a vevő. Agyba-fóbe döngette volna a kalmárt, ha fontolóra nem veszi, hogy ráccal és ennek házában vagyon, hol minden halálos eszközök készen lehetnek. Elment a városházába, jelentést tett, keresték a jómadarat, de már kirepült a kalickájából. II. Gyurkovicsról a traditio egy fő jellemvonást hagyott hátra. A vad dúlongó rác csorda által annyira veszélyeztetett Bácska vidékéből, midőn minden jóérzelmű polgár kiköltözött, menedéket keresendő, Baja városa lelkes főbírája Pilaszanovics József úr is a veszély tetőpontját érvén, elhagyta a várost. Útközben találkozék Pilaszanovics úr a fentebb említettel. Amaz szomorú merengésben folytatva útját, nem is vevé észre az utóbbit, aki egyszerre csak rárivall: Ejnye te gaz madzsar, hová szököl, várj, várj, el nem kerülöd úgysem az akasztófát. A sors változott, Pilaszanovics úr egyik tagja levén a szabadkai vésztörvényszéknek, rendelkezhetnék emennek az agyvelejéről, hacsak a koponyának birtokában lenne. III. hőse a traditionak Joannovics, Baja városa expostamestere. Ez az akasztófát több kis vétken kívül megérdemlette a levéltitok megszegéséért. A minisztériumhoz intézett leveleket, leginkább a rác csordának városunkhozi közeledtével felfogta s nem expediálta. A kormány ezáltal nagy zavarbajöhetett. IV. Bartók plébános eléggé ismeretes kétszínűsége miatt. Ha nem is emelt ugyan, legalább tudomásom szerint szót a magyar kormány és ennek rendeletei ellen, úgy, mint biztos, és minden kétségkívülit állíthatom, hogy nem is szólt a magyar kormány mellett. A nép felvilágosítására és lelkesítésére mit sem tett. Márciusban néhány száz katona jővén városunkba, a rác komité felbomlott. A magyar katonák fogdosták a bicolor érzelműeket. S ezek között fájdalom plébános urunk is ott volt. Vallatás és tanúk által kitudatott, hogy az osztrák zsoldosokkal volt érintkezésben. Egy factumot mondok el. Baján lakik egy tetőtől talpig becsületes, gazdag halász, Jónicz nevezetű, ki hazafisága miatt eléggé ismeretes volt. Ehhez járdogált a plébános, s egészen megváltozott. A ragályos kórban ő is részesült oly nagy mértékben, hogy Baján levén a császáriak az L.-féle korcsmában, nyilvánosan rágalmazta a magyar kormányt sat. Ezen szánalomra inkább, mint gyűlöletreméltó egyén, gyermekeit, házát, vagyonát itt hagyva, elszökött a magyarok jöttekor Bátaszékre. Legyen bűnbocsánat adva ezen különben jószívű, s csak elcsábított embernek. Vissszatérek a dolog elevenére.