Kemény János: Baja mezőváros szerepe az 1848–1849. évi szabadságharcban 1. - Forrásközlemények 11. (Kecskemét, 2008)

DOKUMENTUMOK (1-360.; I.kötet)

játékszert, úgy most az egyszerű fehérneműt öltögetjük a harcban fáradt fér­fiaknak, roncsolt testük fedezésére, tehát ez az, mit tőlünk várnak, és találko­zott mégis magyar hölgy, ki ezen a nagy tettek között, mit sem számító, fe­hérneműi adakozásra az ismételt felszólítást bevárta, találkozott honom földjén hölgy, kinek finomabb felfogással kellene bírni, minden nemes tett megértése iránt, mint bármely férfinak, ki e szent szózatot, minden a hazáé, fel nem fogta, és nem sietett a nemükhöz illő csekély áldozatot, kedves köte­lességét mielőbb leróni, találkozott magyar hölgy, kibe Zrínyi Ilonától örök­lött egy csepp vér szíve mélyében fel nem font, és nem zúgolódik végzete ellen, hogy imádott hona iránti égő szent lelkesedésének örök tétlenségbe kell elhamvadni, és kibékülésül a tőle vártakat késedelem nélkül nem telje­síti. Ezt tettétek ti váci nők, bocsássa meg néktek nemzetem Istene, mert nem tudjátok mit cselekesztek, s ha iparkodni nem fogtok kétszeres erővel az elmulasztottakat helyrepótolni, tehát csak annyira megbélyegzitek magatokat, hogy magyar hölgyet mélyebben és szégyenítőbben nem sérthet senki, mintha a váci nőkhöz hasonlítandják és valamint minden nemesb hölgy meg­vetésének utált tárgya a gyáva férfi, úgy leendetek ti is, kik semmi nemest még felfogni se vagytok képesek, teljesítni még kevésbé, így kell neki lenni, különben nem késedelmeznétek ennyire, ha pedig megértettétek Csányinak a szózatát, csakhogy gondolkodva fogtok annak teljesítéséhez, azt igen rosszul tettétek, mert amire a haza hí, azt rögtön késedelem nélkül kell teljesíteni, hogy már és vesztettetek azon táblabírói ráérünkkel, egy nyilvános bizonysá­gát mutatom fel. Két jó barát a harctérre volt menendő, mindegyik búcsúját ment venni azon hölgytől, kiért hazája után leginkább volt vérét ontandó, visszatértekbe találkoztak, kérdé az egyik, „barátom megkérdéd-e azon szép hölgytől, hogy hazánk diadalünnepén számolhatsz-e kezére. Meg, felele só­hajtva a kérdezett, de ő mást szeret. Az mind semmi barátom, téged a csata után jobban fog szeretni, mint ezen ülő fickók egyikét, azaz, ha nemes lelke van, ellenkező esetben nem érdemes reágondolni, de igaz, hogy fogadta vallomásod ne kérdezd, szavaimra oly hideg és egykedvű, mint a váci nők az elárult haza eránt, olyannyira, hogy már magam se remélek." Hogy tetszik e jelenet hölgyeim! Nem olvastunk eddig még egy lapban sem többszöri fi­gyelmeztetést, vagy éppen megrovást, mely a nőkhöz lett volna intézve, mi­ért, mert egy hölgynek oly kevés teendője van a hazát illető magasztos ügy­ben, miképp mindenik hitte és méltán várhatta is tőlünk, hogy azon csekély­séget mielőbb lerójuk, mert maga a cikk írója is pirult volna gyengédtelenül előre figyelmeztetni a nőket, hogy el ne maradjanak azon egyszerű hivatásuk teljesítésétől, mi nemünknek osztalékul jutott, és így csak ti vagytok azok, kiket e lealacsonyító figyelmeztetés minden nők között illet, a fájdalom és a keserű szégyen annyira eltölti valómat, hogy alig tudom eszméim össze­szedni, és így igen rosszul mondám, hogy egyedül ti váci nők vagytok csak süketek a haza szent szavára, nem magatok vagytok ti, vannak még társnő­itek, és kik e megvetést érdemlő érzéketlenséget baromként táplálják keblük­ben, s ezek a pécsi hölgyek, minden csepp vér agyamba szökellt, midőn az Életképekben olvasám, hölgyek, ha mindazon vádak, mik az említett két

Next

/
Oldalképek
Tartalom