1956 Bács-Kiskun megyében - Forrásközlemények 10. (Kecskemét, 2006)

DOKUMENTUMOK

tani köteles. Az azonnali leváltást a tanács nem tartotta megfelelő intézke­désnek, mert nem célja senkivel sem szemben [sic!] a retorzió eszközéhez nyúlni. A végleges titkos választás megtartásáig ezen határozat marad ér­vényben. Az igazgató tanács tagjai: Riavecz János főtechnológus, Rabata Jó­zsef Munkástanács-elnök, Mojzes Antal festődéi munkás. 2. A Munkástanács kommunális bizottságot alakított amelynek tagjai: Szabó László, üzemünk jogtanácsos, Krix András technikus, Lopojda Sándor admi­nisztrátor, Márity Katalin fonodái dolgozó, Balázs Lajos vegyészmérnök. A kommunális bizottság minden jogügyi és bérügyi kérdéssel foglalkozik és a Munkástanács elé terjeszteni köteles. 3. A munkástanács tagjai közül csendbizottság megszervezésével Vörös Sán­dor bálázót bízza meg, aki köteles a dolgozók köréből beszervezett tagokkal, a külső és belső rendbontókkal szemben az üzem dolgozóinak érdekeit min­den körülmények között biztosítani. 4. A vállalat pénzügyi kérdéseinek ellenőrzésével a Munkástanács felé törté­nő kötelező beszámolás mellett Hományi Sándor technikust és Abonyi Márta szövő-munkásnőt bízza meg a tanács, akik kötelesek a vállalat pénzügyeit eddig intéző munkatársaktól azok munkájának ellenőrzésén keresztül tájé­koztatást nyújtani a munkástanács felé. 5. A Munkástanács Patocskay József bálázót és Mátics László technikust megbízza, hogy a Munkástanács által hozott határozatokat juttassa el a Váro­si Tanács megfelelő szervéhez, valamint a nyomdában történő sokszorosítá­sáról a dolgozók széles tömegei számára megfelelő példányszámról gondos­kodjon. 6. A kibővített Munkástanács tagjai közül a munka zavartalan folytatásának megszervezésére a fonóelőkészítő részére Krix Andrást, a kártoló részéről Kovács József művezető, fonoda részéről Czuri Andrásnét, a szövőelő­készítő, szövődé részéről Doszkocs Józsefnét, a kikészítő részéről Forrásnyik Istvánnét, a festődé részéről Bakanek Lajos elvtársat bízza meg. 7. A Munkástanács a jelenlegi függetlenített Szakszervezeti Bizottság mun­káját átveszi és ennek felelőseként Hóhner György elvtársat bízza meg. Ezen kérdéssel kapcsolatosan határozatot hoz a Munkástanács, hogy általános tit­kos szavazás alapján 1956. december 25-ig Szakszervezeti Bizottság válasz­tását írja ki, készíti elő. 8. A munkástanács kihangsúlyozza és a dolgozók elé viszi, hogy az általános titkos szavazás alapján megválasztandó Munkástanács helyett a jelenlegi rendkívüli állapotok közt megalakult Munkástanács végzi az üzem vezetésé­nek ügyeit. Ezt az általános és titkos szavazáson alapuló választást a lehető­ségekhez képest előkészítjük és legkésőbb az év végéig a választást kitűzi. 9. A munkástanács Sebestyén Jánost, az üzem főmérnökét megbízza, hogy a termelés biztosításához folyamatosan a szükséges műszaki feltételeket min­den körülmény közt biztosítja [sic!], ezen munkában a jelenlegi Munkásta­nács minden tagja a legmesszebbmenőkig támogatni köteles.

Next

/
Oldalképek
Tartalom