1956 Bács-Kiskun megyében - Forrásközlemények 10. (Kecskemét, 2006)

DOKUMENTUMOK

szabadulhassanak. Ehhez szükséges az anyagi körülmények megjavítása, mert a bírák különben olyanok, mint az örök szegénységet fogadott szerzetesek. Szabadi Sándor református lelkész feltette a kérdést, hogy mi lesz a Duna-Tisza közi csatornával és hangoztatta, hogy meg kellene teremteni a belterjesebb gazdálkodást. Kozári Gyula, az Építőipari Vállalat tervosztályvezetője kifogásolta, hogy a Nemzeti Bank a forint értékelésénél valutánkat szinte degradálja. Vári István ügyvéd a Rajk-perrel és alkotmányunkkal foglalkozott. Kifogásolta, hogy alkotmányunkban az szerepel, hogy hazánk a munkások és dolgozó parasztok állama. Feltette a kérdést: - Hát az értelmiségnek nincs hazája? Javaslatot tett alkotmányunk eme cikkelyének korrigálására. A vitához hozzászólt Erdei Ferenc is, a Minisztertanács elnökhelyettese. Az ingyenes állatorvosi munkáról szólva megállapította, hogy ez jellegzetes terméke korábbi politikánknak. Indokolt a revízió alá való vétele. A továbbiakban megmagyarázta, hogy miért van szükség a nehéziparra, egyáltalán az iparosításra. Hangoztatta, még a legbelterjesebb mezőgazdaság sem tudná az egyre népesedő országban még fejlettebb ipar nélkül a magas életszínvonalat biztosítani. Nem a nehézipar létesítése volt első ötéves tervünk hibája, hanem a fejlesztés ütemének túlzása és az aránytalanság gazdasági életünkben. Nekünk energiára és műanyagra van szükségünk. Ezt kell fejleszteni elsősorban. A nehézipar fejlesztésében nagy szerepet játszott a feszült nemzetközi helyzet és a honvédelem igénye. Ma enyhült a nemzetközi helyzet és így a második ötéves terv más célokat is kitűzhetett. A szövetkezeti mozgalom fejlesztésénél felhívta a figyelmet, hogy a Minisztertanács határozata nemcsak a termelőszövetkezetekről szól, hanem általában az egész szövetkezeti mozgalmat akarja mozgásba hozni. Fontos, hogy megteremtsük az ezekhez szükséges feltételeket. Már fél 11 óra volt, amikor Mód Aladár hozzáfoghatott a válasz megadásához. Minden egyes felszólaló kérdéseire megadta a választ. Hangoztatta, hogy pozitív volt a vita. Helyes, hogy az 1948-49-ben igen gyakran alkalmazott vitákat, most 1956-ban ismét folytatjuk. Helyes az is, hogy nemcsak Pesten vitatkoznak az értelmiségiek, hanem vidéken is felszínre hozzák az erjedő problémákat. Ez megkönnyíti az értelmiségi határozat végrehajtását, a feladatok megoldását, a jobb jövő kialakítását. Tóth László zárószavával ért véget a kecskeméti értelmiségi ankét. Annyi értelmiségi jött össze az ankétra, hogy a terem kicsinynek bizonyult. De nemcsak sokan jöttek el, hanem sokan hozzá is szóltak, és ha már nem lett volna oly késő, még folytatták volna a vitát, amely igen termékeny volt. A vitára az volt jellemző, hogy a hozzászólók igen bátran beszéltek, mondhatnánk rég nem hallottunk Kecskeméten ilyen férfias, bátor hozzászólókat. Sok mindent bíráltak a felszólalók, de egyben megegyeztek: mindenki segíteni akart, mindenki arra törekedett, hogy bírálatával tágra nyissa a magyar közélet ablakait, hogy azon friss, éltető levegő hasson be állami és társadalmi életünk minden területére. A bírálók hangjából kicsendült a segíteni akarás, a hazájáért, városáért aggódó intellektuel óhaja, hogy fogjunk össze,