1956 Bács-Kiskun megyében - Forrásközlemények 10. (Kecskemét, 2006)
DOKUMENTUMOK
Többen javasolták, hogy addig a karhatalmat ne vegyék át, amíg a polgárőrség megszervezése meg nem történt, mert akkor a rend és nyugalom fenntartása nem biztosítható. Javaslatot tesznek, hogy a rendőrséghez a fegyveres alakulat vezetésével bízzák meg Bánki Lajos volt r. őrnagyot, akit kitettek a rendőrségtől és kérjék fel arra, hogy vállalja el a megbízatást. Ha megfelelő készültséggel rendelkeznek, azonnal át lehet venni a hatalmat. Javasolják továbbá a sztrájk további fenntartását. Visnyei és a többi egyetemisták javaslatára őszinte örömüket fejezték ki az értekezlet jelenlévő tagjai, mely az volt, hogy Budapesten a rend helyreállításában és annak fenntartásában aktívan kiveszik részüket. Dr. Antóny elnök végül előadja, hogy a nagy megmozdulás, amely a magyar ifjúság részéről indult meg, az egész ország, az egész világ részére igen nagy benyomást, hatást tett. A rendet fenn kell tartani, bár igen nagy nehézségek állnak fenn. ígéretet tesz a bizottság nevében, hogy a magyar néphez, a magyar dolgozókhoz, minden egyes magyarhoz a legnagyobb szeretettel viselkedik és a magyar nép érdekét tartja szem előtt minden munkájával. Ha úgy látják, hogy hiányos a munkája és kifogás merülne fel, közöljék vele és ő akkor félreáll és átadja helyét annak, aki jobban el tudja végezni. Javasolja, hogy az értekezleten elhangzottakat vigyék ki a széles néprétegek közé, hogy tudják azt, milyen intézkedéseket tesznek. Ahhoz, hogy jó és helyes munkát végezzünk, a nép kívánságait a legmesszebbmenőén támogassuk, ahhoz szükséges a béke, a nyugalom. Megköszöni mégegyszer a bizalmat, hogy egyhangúlag őt választották meg a Nemzeti Bizottság elnökévé. Mindig ésszel kell dolgozni és nem elhamarkodva. Felkéri az értekezletet, hogy a városi tanácsnál az elnök személyére vonatkozólag dr. Vágvölgyi Ferencet erősítsék meg megbízatásában. Az értekezlet egyhangúlag és nagy lelkesedéssel megerősíti dr. Vágvölgyi Ferencet elnöki megbízatásában. Felkéri az értekezlet azonban, hogy a hivatali apparátust megfelelően vezesse, a nem megfelelő és nem odavaló egyéneket távolítsák el sürgősen. Dr. Vágvölgyi Ferenc megköszöni a bizalmat és ígéretet tesz, hogy legjobb tudása szerint végzi a munkáját, természetesen ideiglenesen, mert mégiscsak orvos és ezen munkakörben akar majd dolgozni. Addig is úgy végzi el a munkát, ahogy a magyar nép érdeke kívánja, ahogy Baja város dolgozó népe akarja. Hunya Árpád végül javaslatot tesz, hogy a Forradalmi Nemzeti Bizottság vegye fel a programjába azt, hogy követelik a teljes semlegesség kimondását és annak megvalósítását, amelyet a 25 tagú bizottság dolgozza ki. Az értekezlet a javaslatot egyhangúlag elfogadja a programba való felvételre és továbbításra.