1956 Bács-Kiskun megyében - Forrásközlemények 10. (Kecskemét, 2006)
DOKUMENTUMOK
Mészöly Gyula kutató intézeti igazgató nem tartja szükségesnek túlságosan széleskörű bizottság alakítását, a bizottság megalakításánál tett javaslatnál azt tartották szem előtt, hogy az ne álljon túl sok tagból, hogy az minél aktívabb lehessen. Dallos Ferenc vb-elnök két kisgazda beválasztását javasolja a bizottságba. A bizottság az elhangzott javaslatok alapján Hajnal Jánossal és Berényi Lajossal egészíti ki tagjait. A bizottság a kiegészítéssel elfogadja a bizottság tagjaira vonatkozó névsort azzal, hogy a bizottság elnöke Mészöly Gyula igazgató legyen. Mészöly Gyula a bizottság elnöke ezután vitát nyit a program pontok felett. Szabó József bádogos közvetíti a kisiparos társadalom azon kívánságát, hogy a kisiparosi engedélyeket adják vissza. Legyen a kisiparosságnak része igazságos anyag ellátásban és egyenlő elbánásban részesüljön az adóztatásnál. Sérelmezi a kisiparosság a 30-36%-os SZTK-járulék fizetését, valamint azt, hogy alkalmazott tartásánál 4-8-10.000.-Ft adót kell fizetni. Kéri a kisiparosság ellen foganatosított sérelmes intézkedések megszüntetését. Magócsi Géza a megyei bíróság helyettes elnöke megjegyzi, hogy „a szocialista demokratizmus" megjelölés a fogalmazásban kevés. Nagy Imre rádiónyilatkozatában élesen kimondotta, hogy nem bandák, hanem nemzeti elemek vettek részt a felkelésben. Ennek értelmében szükségesnek tartja a kiegészítést. A program, bár a bizalom megteremtésének az alapja, azonban konkrétumokat is kell hoznia. Véleménye szerint a következő legszükségesebb intézkedéseket is le kell szögezni: 1. Javasolja, hogy Szentkirályi [aljezredes adja ki a nemzetőrség és a karhatalom névsorát, és abban a volt AVH egy tagja se szerepeljen. A nemzeti bizottság nem válthat le egyes személyeket, de javaslatot tehet egyes szerveknek a városi tanácsok, a pártbizottságok felé, hogy azok, akik a múltban túllicitáltak, és még most is, az értelmiségi nagygyűlés után olyan magatartást tanúsítottak, hogy a nagy nemzeti mozgalmat reakciónak bélyegezték, ezeknek a személyeknek a leváltására. Nem fogadható el, hogy még mindig Halanda [István] elvtárs határozza meg, hogy ki legyen a nemzeti bizottság tagja. Tudomására jutott, hogy az ÁVH részéről több atrocitás történt. Sz. Tóth Mihályt azért fogták be, mert az Irodalmi Újságban a kecskeméti helyzetről írt cikket. A Vágóhíd Vállalat főkönyvelőjét bevitték és ott összeverték, 3 nap múlva bocsánatkérések közepette kiengedték azzal, hogy személycsere történt. Javasolja, hogy hangozzék el a nemzeti bizottság részéről olyan nyilatkozat, hogy ezeket a kérdéseket megvizsgálva a bűnösök méltó büntetésüket el fogják nyerni. Javasolja továbbá, hogy helyezkedjen a nemzeti bizottság olyan álláspontra, hogy a megyében alakuljon meg a rehabilitációs bizottság, mely az erőszakos ítéleteket vizsgálja felül. A nép bizalmát csak akkor tudjuk megnyerni, ha megmondjuk, hogy a megyében hogyan állunk a törvénytelenségek rehabilitálásával.