1956 Bács-Kiskun megyében - Forrásközlemények 10. (Kecskemét, 2006)

DOKUMENTUMOK

A Munkástanács elnöksége a következő: Elnök Jancsó Károly tagok Prikidánovics Márton Kazinczi József Fölkl Rudolf Varga Károly Csöke Antal Severacz Máté A Munkástanács vezetőségének elnöke Jancsó Károly vitára bocsájtja a 2 na­pirendi pontot a 10 pontban foglalt követelések megtárgyalását. 1. ) Az igazgató leváltása és az új igazgató kijelölése Severacz Máté szemé­lyében. Ezzel kapcsolatosan a megüresedett fóagronómusi állás betöltésének problémája is felmerült. Severacz Máté megköszöni a vezetőség bizalmát, azonban ismételten kihang­súlyozza, hogy csak ideiglenesen vállalja el, mert a szakmáját nem akarja ab­bahagyni. Karsai Róbert felveti, hogy van e szükség külön főagronómusra, mert véle­ménye szerint a Munkástanács megalakulásával az igazgató eddigi munkája lényegesen lecsökkent és a két pozíció betöltése lehetséges egy személlyel is. Jancsó Károly és Horváth Béla támogatja a javaslatot. 2. ) A két műszak megszüntetésével kapcsolatosan Bári István követeli a két műszak azonnali megszüntetését, mert egy ember a gépnél nem ember, ha el­romlik a gép nem tudja úgy megjavítani, mintha két ember lenne. Javasolja legyen egy műszak két emberrel. Ugyanezt javasolja Baranyai Mihály. Jancsó Károly felkéri Karsai Róbert főkönyvelőt ismertesse az egy műszak bevezetésének pénzügyi lehetőségeit. Karsai Róbert előadja, hogy az őszi idényben műszakonként 92,24 Ft áll a gépállomás rendelkezésére. Mód van arra, hogy műszakonként két ember a felelős vezető és segédvezető bérét külön számoljuk el, ez kb. 100 Ft-ba jön műszakonként, és a jelentkező túllépés az eddigi megtakarításból fedezhető. 3-4.) pontokban felsorolt követeléseket javaslat formájában a Munkástanács felterjeszti. 5. ) A káderlapok megsemmisítését október 30-án az igazgatói ügykör át­adása alkalmával fogják eszközölni. 6. ) A műhelyvezető leváltása Bányai Ferenc személyében megtörtént. Hor­váth Béla főmérnök, Vankó Istvánt, jelenleg kórházban lévő munkatársat ja­vasolja a műhelyvezetői munkakör betöltésére. 7. ) A 8 órai munkaidő bevezetése a műhelymunkások részére 1 óra fizetett étkezési idővel - ennek megvalósításáról határozat jött létre. 8. ) A brigádelszámolók megszüntetésével kapcsolatosan Karsai Róbert elő­adja azt, hogy a jelenlegi bérezés mellett és adminisztráció ellátásával a bri­gádelszámolók feltétlenül szükségesek. Severacz Máté hozzászólásában tá­mogatja ezt az álláspontot. A munkástanács a brigádelszámolók megszünte­tésénekjavaslatát elvetette.

Next

/
Oldalképek
Tartalom