Kemény János: Duna–Tisza közi mezővárosi végrendeletek 1738–1847 - Forrásközlemények 9. (Kecskemét, 2005)

Bajai végrendeletek 1763-1847

azaz Demerácz Magdolna örökösödik hason felében, és a másik maradványi hason felében osztoznak a megnevezett két testvérek egyenlőképpen, és ezen együvé vett örökösödés egy osztályrészt fog kitenni. b) Örökösödnek megboldogult Asszaly Anna néném gyermekei, neveze­tesen Grünvald Mária és Mátits Borbála, ezen két örökösök az illető osztályi részükben egyenlően osztoznak egymás között. A Grünvald Mária részére háramló örökség járulékára nézve azt rendelem, és határozom, hogy az ő osztályi járuléka azonnal adattassék ki biztosítólag kamatokra, és még ő él, annak évenkénti hárulandó kamataiból éljen, és csak történendő halála után adattasson Josepha leányának része férjhez mentével mint hozomány és Fe­renc fiának törvényes kora elérésével. Ha időközben Josepha leány férjhez menne, és az anyja kívánna leányának kis segedelmet előlegezni, szabad lészen a maga részletéből egyezer váltóforintokat kivenni, de egyéberánt az atyjoknak Grünvald Ferdinándnak semmi előfordulandó esetre Mária neje örökségfelvételére joga nem lészen, mert a kereskedésnek bizonytalan az adománya, és amint hosszú évek során kitapasztaltam a kereskedésnek kere­két, a maga elfogult feje után minden más tanácsa megvetésével nem a leg­jobb előmenetellel tudja forgatni, és űzni, azért Grünvald Mária osztályi ré­sze biztosítását András bátyámuram felügyeletére bízom, amit csakugyan a többi örökösök, és hagyományosaim is ez érdekben tett rendelkezésemet fo­ganatosítani tartozni fognak. c) Örökösödik Reisinger Júlia testvérnéném, vagyis holta után gyermekei, de még a Juli néném életben maradand, csak ő rendelkezhet kénye szerént a hagyományi tőke kamatokkal, és csak történendő halála esetére jutand a tőke gyermekei között egyenlőképpen elosztandó, megjegyezvén imitten, hogy Juli néném tartozni fog Peplovszky Matild leányának az örökösödési járulé­kából egyezer váltóforintokat kiadni, és Reisinger Vince két kis leánya ré­szére mindegyikre ötszáz váltót, összeg 1000 forint váltót minden maholnapi betudás, vagy lerovás nékülözéssel kifizetni, egyéberánt a Juli nénémnek ha­gyott tőke eránti biztosítását egyedül, és közvetlen András urambátyám fel­ügyelő elintézésére bízom, amit csakugyan gyermekei is szorgalmazni köte­lesek lesznek. d) Örökösödik Reisinger Júlia, született Székely Ferenc leánya, ezt a ne­gyedik örökösömet az én elfelejthetetlen testvérnéném Csernus Klára ne­velte, aki engem 30 annyi évek által számos betegségeimben ápolt és dajkált, és vagyonomat híven megőrizni iparkodott, amit elvégre élete feláldozásával be is fejezte, hogy ez érdemben eránta igaz szívbeli hálámat halála után is méltólag megbizonyítsam, és sokszor nyilatkozott kívánságát ezen rokon ne­velt örökösöm eránt /:kinek nevelésére ugyan eleget, és eleget költöttem:/ teljesítsem, az előbb nevezett Székely Júliát, mostan Reisinger Sándor hitve­sét, mint másképp is testvérnéném unokáját negyedik örökösömnek oly meg­határozott feltétel mellett kinevezem, hogy a reája hárulandó hagyományi tő­kéje teljes biztosítás mellett kamatokra kiadatván, még ő él, évenként húzza, és éldelje tőkejövedelmeit, de semminemű szín alatt nem lészen nékie szabad a tőkéjén holta napjáig csorbát ejteni, holta után örökösei között egyenlőkép­pen elosztandó marad, a tőke biztosítását Reisinger Sándor férje felügyele-

Next

/
Oldalképek
Tartalom