Kemény János: Duna–Tisza közi mezővárosi végrendeletek 1738–1847 - Forrásközlemények 9. (Kecskemét, 2005)

Bajai végrendeletek 1763-1847

3. Ezek után minden még fenn lévő ingó, úgymint ingatlan javaimat ha­gyom mostani hitvesemnek oly feltétel mellett, hogy Benjámin kadét fiamnak évenként 300 váltóforintokat adni tartozik mindaddig, míglen ez tisztté nem lészen, mely esetre megszűnik ezen zulag, hanem equipirozására tartozik még adni 300 váltóforintokat, s e lészen az ő örökösülése. A többi pedig ami még fenn marad, valamint már említem, úgy most is ismétlem, hogy légyen e mostani hitvesemé, s ettől nemzett gyermekeimé, jelesen Adolf, Hugó, Rafael és Flóra oly megjegyzéssel, hogy a szőlőket ha jónak találja hitvesem, úgy eladhassa, s gyermekei javára fordíthassa. Végre pedig akarom, hogy holtom után minden ingó s ingatlan vagyo­naim összeírattassanak. És ez az én végső s megmásolhatatlan akaratom, melyet kezem aláírásával megerősítek. Baján, Februarius 12 lk napján 1841. Hengl János m. p. Jelenlétünkben: Herdlein Mihály városbíró Simíts Tivadar tanácsbeli Gyurikovich János tanácsnok Turay János bets. K T Petrovits István hites aljegyző, mint hivatalosan kiküldetett Bizonyságok előtt Egykorú, kézzel írt, 2 oldalra terjedő, eredeti irat. Magyar nyelvű. Felzeten: (P. H.) (P. H.) (P. H.) (P. H.) 277. Nemzetes Hengl János Tanító Úrnak végintézete, mely tétetett 1841 ik évi Februarius hónap 12 lk napján. Taxa n(on) est soluta. 1841 - 250. Meghirdettetett s az illető örö­kösök ti. Hengl János özvegye úgyis mint elhunyt férjétől nemzett gyermekei gyám- és védanyja, Czerni, szül. Hengl Antónia; Bergman, szül. Hengl Beatrix annak tartalmával megelégedvén, a végintézeti rendelkezés szerint az ingó s ingatlan vagyonok összeírására Paukovics János és Kopper György tanácsnok urak errőli tudósítás kötelezettségével küldetnek ki. Baján, Február 15 én tartott tanácsülésből. Kiadta: Sebők József főjegyző. N° 661. Paukovics-Kopper végintézeti végrehajtó, összeíró. BKMÖLIV. 1002. r. Baja Város Tanácsának iratai; Végrendeletek N" 661. (7080. ksz.) 28. Baja, 1842. május 23. Jovánovits, született Kapunatz Erzsébet végrendelete A teljes Szentháromság nevében Alulírt jól tudván azt, hogy a halál bizonyos, de a kimúlásnak ideje bi­zonytalan lenne, ezen okbúl nehogy holtom után gyermekeim közt civakodá­sok történjenek, noha ugyan gyengélkedő erővel, de mégis ép elmével bír­ván, a következendő végső rendelésemet teszem: 1. Lelkemet a Mindenható véghetetlen irgalmasságába ajánlom, testemet pedig a földnek, kívánván, hogy az holtom után sorsomhoz képest takaríttas­son el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom