Kemény János: Duna–Tisza közi mezővárosi végrendeletek 1738–1847 - Forrásközlemények 9. (Kecskemét, 2005)

Bevezetés

ság oly mértékben kiterjedtté vált, hogy a városi végrendeletek mellett már vármegyék, községek, sőt magánszemélyek végrendeleteinek közzétételére és elemzésére is vannak vállalkozók. Kötetünk is egy sorozat része, a Kecskeméti testamentumok I-IV. kötetének folytatása. A végrendelet az örökhagyó halála esetére tett egyoldalú, de érvényességi kellékekhez kötött nyilatkozat, amellyel a végrendelkező a törvényes öröklési jog vagy a helyi szokásjog szabályai ellenére megoszthatta vagyonát hozzátartozói vagy idegen személyek között. A végrendelet-alkotási jog a feudalizmus korszakában megillette mind a nemeseket, mind a jobbágyokat, sőt még a zselléreket is. A tulajdonukat képező vagyontárgyakról (pénz, ingóság, föld, termés stb.) rendelkezhettek, amennyiben rendelkezési képességüket nem korlátozta a vagyon ősi volta, a földesúri jog, az özvegyi jog, a leánynegyed, a hajadontartás stb.

20 A javak utáni örökösödés - Frank Ignác megállapítása szerint - a „legjutányosabb jószágnyerés", ami által a meghalt ember vagyona, jószága az élőre száll. A feudális jog az első helyre az örökhagyó akaratának érvényesülését helyezi, ami a szerzeményi javaknál és az ingóságoknál korlátlanabb. Az öröklési jog élére a végrendeleti öröklést helyezte, bár a gyakorlatban sokkal kevesebb volt a végrendelet, és sokkal inkább érvényesült a végrendelet nélküli ún. törvényes öröklés. A végrendelet érvényességét, mivel annak alaki kellékeiről a 18. századig törvények nem intézkedtek, az egyházi bíróság állapította meg. A 18. században azonban már törvény szabályozta a végrendelkezés körülményeit és kellékeit. Az 1715. évi I. dekrétum 62. tc. 1. §-a kimondta, hogy „ a földesurak, mindnyájan és egyenkint, nemcsak a magvaszakadt s végrendelet nélkül elhalt, hanem hűtlenségben vagy felségsértésben bűnös parasztoknak vagyis jobbágyaiknak öszszes szerzett javaiban s ingóságaiban háborítatlanul örökösödjenek." Végrendeletet a törvényben meghatározott hiteles helyek vagy ekként elismert személyek vagy tanúk előtt kellett tenni. Szóban és írásban egyaránt lehetett végrendelkezni. A hiteles helyek vagy személyek előtt szóban tett végrendeletről jegyzőkönyvet vettek fel. A tanúk előtt tett végrendeletnél öt tanú együttes jelenléte volt szükséges. Ilyenkor a végrendelkező és a tanúk a végrendeletet aláírták és megpecsételték. A kegyes hagyományokra történő végrendelkezéseknél, háborús járványok esetén, katonák háborús időben és szülők gyermekeik javára saját kezükkel is írhattak vagy aláírhattak érvényes végrendeletet, vagy elég volt két tanú előtt a végakaratot kijelenteni. A törvény csupán a nemesek végrendeletének kellékeit határozta meg.

21 A végrendelkező csak ingóiról és szerzett ingatlanairól tehetett végrendeletet. A végrendelkezés szabadságáért elsősorban az egyház küzdött, mert ekkor nyílt alkalom arra, hogy a rendelkező lélekváltság (pro remedio animae) címén kegyes célra hagyományt tegyen. 20 MAGYAR NÉPRAJZI LEXIKON, 1982. V. k. 517. 21 CSIZMADIA Andor-KOVÁCS Kálmán-ASZTALOS László, 1981. 247.; MAGYAR TÖRVÉNYTÁR, 1900. 489.