Kemény János: Duna–Tisza közi mezővárosi végrendeletek 1738–1847 - Forrásközlemények 9. (Kecskemét, 2005)

Kiskunfélegyházi végrendeletek 1766-1845

Előttünk, mint is ezen actusra különösen meghívottak előtt: Szabó József m. p. palát, assessor Endre László m. p. or. esküdt Kiss József m. p. senator A° 1825. Die 15 a Febr. Én, alól is megírott Horváth Antal, jelen testa­mentomi rendelkezéseimet Amennyiben Istenben boldogult hitvesem Kö­szöghi Teréziának nálamnál előbb történt halálával s ennek szabad rendel­kezése alatt hagyatott rátájára nézve újabbi elrendeléseket kíván, most még Istennek szent kegyelméből egészséges és ép elmével lévén, mondott testa­mentumomat ismét felszakasztatván, minekutána annak minden cikkelyeit újabban is általértvén, ezúttal még e következendőket láttam szükségesnek elrendelni, ugyanis N° 106. Prot. 1825. 1. Minthogy már az én változhatásom esetére a gyermekeim alkalmasint meg fognak osztozni, tehát az az akaratom, hogy három férfi successoraim a följebbi codicillusomban említett, s néhai Anna leányom árváit illető 1303 ft 6 xrkat az Árvák Tutora kezébe olvassák azonnal, vagy ha ezt nem tehetnék, adjanak magokról proportio szerént ugyan a Tutor Ur(na)k obligatiot, hogy azon capitalis az árvák részére fructificálhasson. 2. A 27. punctum alatt néhai hitvesemnek hagyatott ingó ráta férfi- és le­ánygyermekeim közt hat egyenlő részre osztódjon, itt is azon megjegyzéssel, hogy Anna leányom árvái részére esendő vagyonok azonnal ellicitáltatván, azok(na)k bejövendő árok hasonlóan Tutori Manipulatio alá olvastassanak. 3. Mostanság körülöttem szolgálatot tévő Terézia leányom illő, hogy fá­radhatatlan gondoskodásának tőlem méltó jutalmát vegye, ugyanezért a nékie hagyott kétezer váltóforintokat három férfigyermekeim ha kívánni fogja, azonnal kézébe olvassák, és amelyekről nékie szabad rendelkezést is enge­dek. 4. E fönnálló házamat és malmomat hagyom egyenlő osztályra három fér­figyermekeimnek. Mindezeket ekképpen elrendelvén, a változást nem szenvedett punctumo­kat ezennel is megerősítem, gyermekeimet pedig továbbra is az egymás eránt leendő testvéri szeretetre emlékeztetem és intem. Költ Félegyházán, mint följebb. Horváth Antal m. p. senator Előttünk: Szabó József m. p. palát, assessor Endre László m. p. or. esküdt Egykorú, kézzel írt, 6 oldalra terjedő, magyar nyelvű, eredeti irat. Felzeten: (P. H.) (P. H.) (P. H.) Nztes Horváth Antal senator és sedrialis assessor úr testamentoma dd° 15 ae Febr. 1825. Arcul. 16. Caps. 1. Fasc. 11. N u 28.

Next

/
Oldalképek
Tartalom