Kemény János: Duna–Tisza közi mezővárosi végrendeletek 1738–1847 - Forrásközlemények 9. (Kecskemét, 2005)

Bevezetés

A városi polgárok a városi szokásjog szerint végrendelkezhettek. A jobbágyok végrendelkezéséről nem intézkedik a törvény. A Hármas­könyv azonban kimondta, hogy „az egyedül és magában álló parasztember, aki törvényes örököst és utódot nem hagy maga után, ingó dolgaiban vég­rendeletben szabadon intézkedhetik. Ellenben örökségei, ha ősiek voltak, tel­jességgel földesurára haramiának". Ha maga szerezte azokat, felét a földes­úrnak, másik felét a végrendeletileg kijelölt személynek vagy személyeknek hagyományozta. Ha nem készített végrendeletet, ingó és ingatlan javai egy­aránt a földesúrra szálltak (Hármaskönyv III. r. 30. c.). A jobbágyok vég­rendelkezése a helyi szokások szerint történt, a községi tanács esküdteket küldött ki a végakarat meghallgatására. 31 A földesúri kizsákmányolásnak kívánt gátat vetni az 1836. évi 9. tc. 9. §­a, amely kimondta, hogy „a jobbágyok ezentúl minden, akár ingó, akár in­gatlan szerzett vagyonaikról teljes végrendelkezési szabadsággal bírjanak". 32 Ezt a rendelkezést megerősítette az 1840. évi 8. tc. 1. §-a is. 33 A feudális rendszer egyik legfontosabb jogintézménye s egyben korlátja* is volt az ősiség (avicitas), amely a közös szerző őstől leszármazott nemzet­ségnek az ősi, vagyis a közös ős által szerzett birtokra vonatkozó igényjogo­sultságát jelentette. Ez akkor érvényesült, ha a birtokot tulajdonosa a nemzet­ség hozzájárulása nélkül akarta elzálogosítani vagy elidegeníteni. Ilyenkor a nemzetség bármelyik jogosult tagja (osztályos atyafi) visszaválthatta a zálog­birtokot a zálogösszeg lefizetése mellett, illetőleg visszaperelhette az eladott birtokot. Az ősiség jogintézményét I. Lajos 1351. évi dekrétuma bevezetésének 11. §-a rögzítette és ezzel az Aranybulla 4. cikkelyét kizárta a megerősítésből. A Hármaskönyv részletesen tárgyalja a nemzetség jogának érvényesítését az ősi birtokban. Az ősiségét a későbbiekben tárgyalta még az 1715. évi I. dekrétum 26. tc. és az 1791. évi 51. tc. is. 34 Az ősiségét kezdetben csak az ingatlan vagyon szempontjából kellett számításba venni, a 18. században azonban már rátapadt arra az ingóságra is, amit az ősi ingatlan helyébe vagy jövedelméből vettek, tehát a kétféle va­gyontárgy jogi megítélése összefolyt. Különösen elősegítették ezt a folya­matot a nemeseknél a királyi jog, a polgároknál a városi jog, a jobbágyoknál a földesúri jog, amelyek a jogszerzés és háramlás szabályait határozták meg. (Háramlásnak azt nevezzük, amikor a vagyon visszaszáll az adományozóra, tehát a nemesi föld a királyra, a jobbágyi a földesúrra.) Magtalanság, vagyis örökös nélküliség esetében az ingatlan megszerzésének módjait az ado­mánylevél, a tárnoki jog és városi statútumok, jobbágyoknál a Hármaskönyv, 31 CSIZMADIA Andor-KOVÁCS Kálmán-ASZTALOS László, 1981. 247-248.; MAGYAR TÖRVÉNYTÁR , 1900. 489. - 1. még az 1715. évi I. dekrétum 62. tc. 1. §-át! 32 CSIZMADIA Andor-KOVÁCS Kálmán-ASZTALOS László, 1981. 249. 33 MAGYAR TÖRVÉNYTÁR, 1896. 95. 34 CSIZMADIA Andor-KOVÁCS Kálmán-ASZTALOS László, 1981. 235.

Next

/
Oldalképek
Tartalom