Kecskeméti testamentumok IV. 1821–1848 - Forrásközlemények 8. (Kecskemét, 2004)

TESTAMENTUMOK

nyom tiszteletes Méhes Istvánné Séllei Judit és gyermekei, én unokáim Mé­hes Lajos, István és Judit Séllei Györgyné között teszem megváltoztathatatlan testamentumul e következendő rendelést, úgymint. 1- ször. Mindenemet, amim van, s boldogult férjem Séllei Jánossal s azután is szerzettem, gyarapítottam, és javítottam, úgymint egész házamat, vetemé­nyes, s fáskertemet és szőlőmet hagyom leányomnak, tiszteletes Méhes Ist­ván uram elhagyott feleségének, Séllei Juditnak oly móddal, hogy annak jö­vedelméből éljen és hasznát vegye. De abból egész haláláig is legkisebbet elidegeníteni vagy arra adósságot szedni, s az által unokáimat a feljebb kine­vezett fiait legkisebben is megkárosítani egyátaljában eltiltom, és megha­gyom, hogy fiai is ezen testamentumom erejénél fogva eltilthassák, s minden időben törvényesen ellene állhassanak. A házi ingó jószágokat pedig közön­ségesen véve teljes hatalommal adom említett leányomnak úgy, hogy ha a szükség, szorultsága vagy kéntelenség kényszerítené, azokat zálogba vet­hesse vagy el is adhassa. Arra mégis jó anyai lélekkel intem, hogy ilyest szo­ros szükség nélkül ne cselekedjen, s azáltal fiait, ha elkerülheti ne károsítsa. Ha pedig tiszteletes Méhes István vőm, aki leányomat már több esztendők előtt elhagyta, s tőle máig is válni akar, halálom után netalán feleségéhez kí­vánkozna, ezt nem ellenzem, de jószágomból, melyet fellyebb kineveztem, egészen és tökéletesen kitiltom. 0 tartsa feleségét, jószágom pedig minden hasznavételestül együtt légyen unokáimé. 2- szor. Ha leányom vagy egészségtelensége, vagy akármely tehetetlensége miatt a jószágot mívelni nem bírná, adja azokat élelmére szükséges, bizonyos alku, vagy kötött szövetség mellett fiainak a mívelés és javítás végett. Azt azonban jussul adom leányomnak, hogy ha valamelyik fia a kötött alkut vagy fizetést nem teljesítené, attól, aki nem teljesíti, mindjárt az első esztendőben elvehesse, és akárkinek annak adhassa, ki néki eleget tesz, mégpedig úgy, hogy a nem teljesítő fiúnak leányom egész haláláig soha semmi jussa se lé­gyen a maga rátájához is juthatni. 3- szor. Mindezen fellyebb említett javakat leányomnak halála után a kineve­zett három unokáim között (kikötvén a Kereky és özvegy Csiszárné között fekvő kis füzes erdőt) minden személyválasztás nélkül egyforma osztályra eresztem, hagyom és rendelem, hogy egyik fiú is a másikat legkisebbé se ká­rosítsa. 4- szer. Azon kikötött füzest pedig, melyet magam tulajdon fárdtságom által vízállásul egész haszonvehetetlen állapotban szerzettem, azt István unokám tette olyanná, amilyen. 0 ültette bé tulajdon kézi fáradtságával fákkal, de különben is az egész ház terhét mellettem, akár gazdaságbeli, akár törvényes dolgokban is viszi, ő fáradozik, öregségemmel önnön fáradtságával ő kéméili és segíti, hagyom István unokámnak úgy, hogy annak mától fogva birtokába jöjjön, az ellen az édesannya se szólhasson, és adja birtokába, rendelem, és ahhoz István unokámon kívül senkinek másnak legkisebb just vagy közt sem hagyok. Annyival is inkább, mivel ezen füzest a boldogult férjemmel lett közkeresményből engemet illető tulajdon részemből vágom ki István unokám tulajdonául.

Next

/
Oldalképek
Tartalom