Kecskeméti testamentumok IV. 1821–1848 - Forrásközlemények 8. (Kecskemét, 2004)
TESTAMENTUMOK
között halomásom után az egyességet és szeretetet fenntartsam, ellenben minden zavart messze távoztassak, javaimról, annak megemlítése mellett, hogy eddig tett végrendeléseimet megsemmisítem, teszem jelenleg ezen végső rendelésemet. Előre bocsájtván. A/ Első hitvesem volt néhai Gyenes Erzsébet, kitül gyermekeim nem maradtak. Második hitvesem volt néhai Bognár Nagy Ágnes. Ezzel 26 éveket töltvén csendes házassági életben, származtak tőle Anna leányom Csabai Istvánné. Ettül pedig, ki már elholt, születtek István, József, Mihály, Erzsébet, Rozália és Anna unokám. József fiam, ki Benkő Teréziával lépett házassági életre. Ezen fiam minden maradék nélkül halván el, özvegye később Bende Pálhoz ment hitvesül. Julianna leányom Bende Pálhoz (!) menvén férjhez, szinte minden maradék nélkül halt el. Bognár Nagy Ágnes hitvesemtül származott végre László fiam, ki Magyar Juliannával lépvén házassági életre, attúl származtak Julianna, Anna és László unokáim. Harmadik, s életben lévő hitvesem Kosa Anna, ettül gyermekeim nincsnek. B/ Második feleségemnek, Bognár Nagy Ágnesnek hozomány javai ezek: Az 1806-dik évben hozott hozzám 300 forintokat ó-bankóban, az 1812-dik évben pedig osztályképpen jutott néki a Szikrai út mentében 14, a Csődörben pedig 12 hold örök földje. Ezeken fölül kapott még 100 juhokat. Cl Életben lévő hitvesemnek, Kosa Annának hozományai ezekből állanak: 10 holdakat tévő mezei kert föld a város határában, 100 utakból álló szőlő, két ötakós hordó, 10 zsák és egy hosszú karszék. D/ Néhai Tasi László édes atyámról reám következendő javak maradtak: az 1816-dik évben az atyai házból négyszáz v. forint, 75 út szőlő, de amelybül testvéremnek az osztálykor kifizettem 55 forintokat. Maradt 3 hold és 3 véka alá való föld a Gátérban, melyet eladtam, maradt 2 ökör, 2 ló és 6 juh. Ezeken túl egyéb ősi javak reám nem maradtak. E/ Tulajdon szerzemény javaim a következők: a 7-dik tizedben lévő mostani lakóházam, a Széktóban szőlőm, melyet 50 utakban Kiss Anna Sándor Mihálynétúl, 50 utakban Bakonyi Annátúl, 75 utakban Tasi Antaltúl, 37 utakban Tasi Imrétül, 36 utakban Tasi Istvántúl szerzettem. Ezeket átaljában mind útjára döntögettem, kivévén a Tasi Istvántúl szerzettet. Vagyon továbbá a Sz. Lőrinczi határ mellett Pap Ferenctől és Pap Jánosiul 1831-dik évben szerzett 42 hold mezei kert földem, melyet a nevezettektül 7.688 forintokon vettem. Vágynak a Ballószegben két darab új erdeim, vágynak 300 darab birkáim, 8 ökreim, 3 kocsis lovaim, 26 darab öreg sertéseim, szőlőhöz és gazdálkodáshoz szükséges minden edényeim és eszközeim, házi ingóim. Birok ezeken fölül Szentkirályon 50 hold, Szentlőrincen pedig 25 hold árendás földekkel. Ezeknek ekként történt előre bocsájtások után az végső akaratom és rendelésem: l-o. Mostani kedves feleségemnek, Kosa Annának, kivel 21 éveket kölcsönös házassági szeretetben éltem, s aki gyermekeimnek hűséges gondviselője volt, mostani lakóházamban még él és nevemet viseli lakásul rendelem az utcára való végső szobát, azon kívül használatába rendelem a nagyobb kamrábúl elrekesztett kis kamrát. Kötelességül tévén László fiamnak és feleségének,