Kecskeméti testamentumok III. 1782–1820 - Forrásközlemények 7. (Kecskemét, 2004)

TESTAMENTUMOK

felépítettem. Ezen háznak felét hagyom két kisebb fiaimnak, kik velem lak­nak, úgymint Jánosnak és Imrének minden házi igazságokkal edgyütt. Há­zamnak más fele pedig légyen András és József fiaimé úgy, hogy az megbe­csültetvén, János és Imre a becsült árát fizessék András és Józsefnek. István fiamnak pedig sem a házból, sem más jószágomból semmit sem hagyok azért, hogy már a katonaságban a maga rátáját bőségesen elhordta, és még katona volt, ide haza létében sok javaimat elpazérlott. 2. Vagyon a Csődörben mintegy 25 jugerum örök földem. Ennek felét nékem a nemes város adta, némely hűséges szolgálatimért, felét pedig pénzen szer­zettem. Ezen földet János és Imre fiaim, kik öregségemben is gondomat vi­selik, egyenlőképpen bírják. Mindazáltal Andrásnak és Józsefnek fejenként 150 forintokat fizessenek. István, amint fellyebb is érdeklettem ebbül magá­nak semmi részt nem kívánhat, és ha ez eránt testvéreit háborgatni bátorko­dik, átkozott légyen. 3. Vagyon szőlőm a Mária hegyben, melynek egy darabját Kis Györgyiül vettem. Minthogy ezt leginkább János és Imre fiaim örökítették, ez legyen az övék örökös jussal, a másik darabja 230 utakbúl áll, és reám ösrűl maradott. Ebbül 20 utakat hagyok mostani feleségemnek, Dégi Juditnak, az ettül meg­maradandó 210 utak pedig öt gyermekeim között egyenlőképpen osztassnak el ógy, hogy abbúl István is egy részt végyen. 4- 0. A marháimat és lovaimat gyermekeim között már ezelőtt felosztván, ak­kor a magam részére hagytam 2 jármos ökröt, 4 fias tehenet, 2 kocsis lovat. Ezekbül hagyok Dégi Judit feleségemenk 2 fias tehenet, a többi János és Imre fiaimé légyen. 5- 0. A juhaimat szintén János és Imre fiaimnak hagyom, minthogy azokat leginkább ők gyarapították, de mindazonáltal András és József bányáiknak fejenként 20 darabot adjanak, és azokat Demeterkor hánnyák ki. 6- 0. Szentmise szolgálatokra János és Imre fiaim a parochiára 10 forintokat fizessenek. 7- Minden az ezen testamentumban nem érdeklett ingó javaimat két kisebb fiaim bírják, és egymás közt egyenlőképpen osszák fel. 8. Minthogy tehát minden javaimban leginkább a két kisebb fiaim, János és Imre fognak örökösök lenni, szívekre kötöm, hogy mostoha annyokat, Dégi Juditot holtig megbecsüljék, mert gazdaságomat nagyon előre mozdította, és soha engemet meg nem szomorított, nékie holtig lakást adjanak, és eledellel tartsák, így tartozni fog a nékie testáltakat reájuk visszahagyni. 9. Végezetre: szükség még megjegyezni, hogy már József fiamnak 800 fo­rintokat adtam, ezek rátájába hajuljanak. Mely végső rendelésemet, hogy szabad akaratombúi minden erőltetés nélkül tettem, megesmérem és ezt minden pontjaira nézve helybenhagyom, és meg­erősítem. Ketsekeméten, 6-a Junii 1818. Fehér Molnár András m. k. Én előttem e végre bíróiképpen kiküldetett Farkas Sándor m. p. árvák tutora előtt. Előttem, hites polgár Lipótzy László előtt m. p. Bíró János jelenlétében +, Dakó Miklós jelenlétében +.

Next

/
Oldalképek
Tartalom