Kecskeméti testamentumok III. 1782–1820 - Forrásközlemények 7. (Kecskemét, 2004)

TESTAMENTUMOK

3- szor. Amely házi eszközök vágynak házamban és kamarámban, hagyom közönségesen egyenlően két fiaimnak, Istvánnak és Mihálynak és három leányimnak, Annának, Susannának és Ersébetnek. 4- szer. Amely edényim vannak a szőlőhöz, úgymint három hordók, 8 akósak, és egy kád húsz akós, ezeket hagyom különösen a fellyebb kinevezett három leányimnak. 5- szer. Végre hagyok Cseh Mihály fiamnak különösen tíz forintokat ógy, hogy ezen tíz forintokat közönségesen István fiam és három leányim fizessék Mihály fiamnak, minthogy még csak 10 esztendős lévén, neveletlen. Mely végső rendelésem előttem elolvastatván, azt minden részeiben helybenha­gyom, és úgy akarom. Én általam Sándor István hites polgár által m. p. Költ Ketskeméthen 1800. 20-a X-bris. Mielőttünk Salamon Ferenc +. Coram me Stephano Rozgonyi m. p. Az utolsó oldalon azonos írással: Pápa Sára, néhai Cseh Mihály özvegyének testamentoma. Praesentum die 20-a X-bris 1800. Eltérő írással a következő jelzetek találhatók: Fase. 1. No. 30. 1800. Numero 34. Kétlapos irat, eredeti. 121. MOLNÁR KISS GYÖRGY TESTAMENTUMA 1801. február 1. A tellyes Szentháromság nevében. Amen. Én, privilégiait Ketskemet városában lakos Molnár Kiss György megfontol­ván az ember élete határának bizonytalan voltát, és rendelés nélkül hagyatott háznak zavarodott állapottyát, minthogy is már régtűi fogva betegös életet élek, azonban 77 esztendőket ez világba töltvén, az öregség súsullyátul (sic!) is nyomattattatom, de azonban ép elmével birván, házam és gyermekeim kö­zött e végső rendelésemet kívántam tenni. 1- szer. Vagyon magam szerzemény házam Deák Istvány szomszédságában. 2- do. A Gyoni út mellett Tabak Gergely szomszédságában vagyon valami 40 zsák alá való magam keresött örök földem. 3- io. A Mária közin nemzetes Nagy Mihály úr szomszédságában vagyon 210 utbol alló magam keresett szőllőm. 4- to. Patikához tartozandó kert mellet vagyon 8 véka alá való veteményes kertecském, mely eddig felnevezett javaimba semmi ősiség nem lévén, é ké­pen rendelem el, úgymint. 5- to. A legkiseb fiam Istvány mind ez ideig én vélem lakván, én nyomorúsá­gos öreg, meg rogyot, gyámoltalan állapotba lépvén, nékem kenyeremet s más szügségemre szolgáló mindenemet éjjel nappal fáradozván kereste, azért űtet minden örökjeimbe, úgymint házba, földbe, szöllőbe és mindenembe meghagyom oly móddal, hogy ő az én halálom után engemet tisztességessen eltakarítván, azon tul (kett feleségem lévén, az első feleségemtűi született két, József és György gyermekeim, annyiba nem succedálhatnak, mint az máso-

Next

/
Oldalképek
Tartalom