Pártállam és nemzetiségek 1950–1973 - Forrásközlemények 6. (Kecskemét, 2003)

Bevezető

részéről megnyilvánuló, az anyanyelvi oktatáshoz, a kulturális jogok biztosításához kapcsolódó igényt el lehetett hárítani, de azért is, mert a kisebbségek gyors és minél teljesebb asszimilációjával számolt. Az automatizmus, lényegéből következően, az identitásvesztés folyamatát nem lassítani, de gyorsítani igyekezett, hívei 10-15 évben jelölték meg a nemzetiségek teljes asszimilációját, ráadásul mindezt a nemzetiségek érdekeire való hivatkozással. Ebből az elvből kiindulva érthető annak a törekvésnek a logikája is, miszerint „annál jobb a nemzetiségek és az állam számára, minél kevesebbet beszélünk... róla." A jelen kötetben közreadott dokumentumok - szándékunk szerint - több szempontból is e korszak nemzetiségpolitikájának tükrei, bemutatják az itt élő nemzetiségek helyzetét, valamint az országban uralkodó közállapotokat. A központi állami és pártszervek iratainak föltárásakor, illetve a forrásválogatás szempontjainak kialakításakor arra törekedtünk, hogy a dokumentumok a lehető legteljesebben mutassák be egyrészt az állami és pártszervek álláspontját a kérdés kapcsán, másrészt az érintett nemzetiségek és szövetségeik tevékenységét, mozgásterét, és tükrözzék a nemzetiségi intézmények számának, körülményeinek, munkájának változásait, az irányító szakapparátus elgondolásait. A föltárt források lehetőséget adtak arra is, hogy a nemzeti közösségek tagjaival napi kapcsolatban lévő, a hivatali hierarchia alsóbb szintjeit jelentő megyei és járási tanácsok álláspontját, tevékenységét is bemutassuk. A válogatás időhatárát - talán kissé szokatlan módon - 1950 és 1973 között húztuk meg. Egyrészt azért, mert e korszak kezdetére, mint ahogyan utaltunk is rá, kiépült és megszilárdult Magyarországon az egypártrendszer, annak minden intézményes hátterével, nemzetiségi szempontból pedig lezárultak a második világháborút követő telepítési akciók és migrációs folyamatok, s ekkorra nagyrészt megvalósult a hazai nemzeti kisebbségek jogegyenlősége is.

5 Másrészt a '70-es évek első fele a tekintetben jelentett cezúrát, hogy az addig hangoztatott automatizmus elvét - elsősorban a szomszédos országokban élő magyarság helyzetének romlása miatt kibontakozó társadalmi nyomás hatására - fölváltotta a nemzetiségek híd szerepének hangoztatása, és egy erre épülő stratégia kialakítása. De ez az év - megítélésünk szerint - határt jelentett azért is, mert ekkor már látható volt az 1968-as párthatározat gyakorlati eredménytelensége is. Bár ez a több mint két évtized a hazai nemzetiségpolitika ideológiai indoklása - az automatizmus elvének hangoztatása és alkalmazása - szempontjából tekinthető egy korszaknak, természetesen ezen belül a folyamat ahogyan azt a dokumentumok is jól tükrözik - nem egységes. Mint ahogyan a korszakon belül is számos stratégiai és taktikai változtatásra került sort, s ahogyan a '60-as évek második felétől a társadalmi, politikai élet más területein is éreztette hatását az általános ideológiai enyhülés, úgy e kérdés kapcsán is tapasztalhatók az engedékenység jelei. 4 Fehér István: Az utolsó percben. Magyarország nemzetiségei 1945-1990. Budapest, 1993. 14. 5 Lásd a 3. számú jegyzetet.