Pártállam és nemzetiségek 1950–1973 - Forrásközlemények 6. (Kecskemét, 2003)

Összefoglaló

ÖSSZEFOGLALÓ Valamennyi közép-európai országban, így Magyarországon is, a második világháborút követően - tekintve, hogy ekkor már évtizedek óta nyilvánvaló volt a Trianont követően kidolgozott kisebbségvédelmi rendszer kudarca feladatként jelentkezett a nemzeti kisebbségek helyzetének rendezése, elvi alapokon való újragondolása. Magyarországnak e probléma hosszú távú megoldásához - a szomszédos országokban élő magyar kisebbségek és a területén élő nemzeti kisebbségek miatt is - elemi érdeke fűződött (volna). A Magyarországon élő nemzeti kisebbségek jogainak törvényi szabályozására azonban egészen az 1993. évi LXXVII. számú törvény megalkotásáig nem került sor. A háborút követő évtizedekben megfogalmazott politikai programokról, párthatározatokról és állásfoglalásokról, az anyanyelvhasználatot, a nemzetiségi oktatást szabályozó rendelkezésekről elmondható, hogy azok nem a súlyuknak megfelelően kezelték e problémát, sokszor az általános megállapítások szintjén mozogtak, nem vették figyelembe az érintettek tényleges kéréseit, követeléseit, érdekeit. Az egységes jogi szabályozás pedig a gyakorlatban kis hatékonysággal és diszkriminatív módon valósult meg. Magyarországon a politikai hatalom az 1940-es évek végétől az 1970-es évek elejéig az ún. automatizmusban látta a nemzetiségi kérdés megoldását. Eszerint: nincsen külön nemzetiségi kérdés, pontosabban az az osztályellentétek megszűntével, az egyes nemzetiségeknek a többségi nemzet tagjaival azonos jogok biztosítása révén automatikusan megszűnik. A jelen kötetben közreadott dokumentumok több szempontból is e korszak nemzetiségpolitikájának tükrei, bemutatják az itt élő nemzetiségek helyzetét, valamint az országban uralkodó közállapotokat. A központi állami és pártszervek iratainak föltárásakor, illetve a forrásválogatás szempontjainak kialakításakor a szerző arra törekedett, hogy a dokumentumok a lehető legteljesebben mutassák be egyrészt az állami és pártszervek álláspontját a kérdés kapcsán, másrészt az érintett nemzetiségek és szövetségeik tevékenységét, mozgásterét, és tükrözzék a nemzetiségi intézmények számának, körülményeinek, munkájának változásait, az irányító szakapparátus elgondolásait. A föltárt források lehetőséget adtak arra is, hogy a nemzeti közösségek tagjaival napi kapcsolatban lévő, a hivatali hierarchia alsóbb szintjeit jelentő megyei és járási tanácsok álláspontját, tevékenységét is bemutassa. A válogatás időhatárát 1950 és 1973 között húzta meg a szerző. Egyrészt azért, mert e korszak kezdetére kiépült és megszilárdult Magyarországon az egypártrendszer, annak minden intézményes hátterével, nemzetiségi szempontból pedig lezárultak a második világháborút követő telepítési akciók és migrációs folyamatok, s ekkorra nagyrészt megvalósult a hazai nemzeti kisebbségekjogegyenlősége is. Másrészt a '70-es évek első fele a tekintetben jelentett cezúrát, hogy az addig hangoztatott automatizmus elvét - elsősorban a szomszédos országokban élő magyarság helyzetének romlása miatt kibontakozó társadalmi nyomás hatására - fölváltotta a nemzetiségek híd szerepének hangoztatása, és egy erre épülő stratégia kialakítása.