Pártállam és nemzetiségek 1950–1973 - Forrásközlemények 6. (Kecskemét, 2003)

Bevezető

a) 1945 előtt ezekben a délszláv anyanyelvű községekben horvátul nem lehetett beszélni még a hivatalos helyiségekben sem. Ha a csendőrök vagy helyi vezetők mégis tapasztalták, legtöbbször testi fenyítést alkalmaztak büntetésként. A tanítók csak magyarok voltak, az anyanyelvi oktatás sem volt megengedett. Az erőszakos magyarosítás hatására közvetlenül a felszabadulást megelőző időben több mint 30 család - kb. 100-120 személy - magyar hangzású családi nevet vett fel. A gyermekek továbbtanulási lehetősége minimális volt, évente 1-2 fő jutott csak középiskolába. Az üzletekben dolgozók (boltos, kocsmáros) délszláv anyanyelvűek voltak, de a község más vezetői magyarok. A községek fejlesztésével jóformán semmit sem foglalkoztak. b) A felszabadulás utáni jogszabályok lehetővé tették délszláv tanítók beállítását, de csak szívós felvilágosítómunkával lehetett a szülőket megnyerni annak, hogy engedélyezzék gyermekeiknek az iskolai nyelvtanulást. (Olyan tévhit járta, hogy azokat, akik tanulják a horvát nyelvet, elviszik a Szovjetunióba, a községeket pedig Jugoszláviához csatolják.) 1951-ben vette kezdetét az iskolákban a szervezett nyelvoktatás. (A szülök még ekkor is féltek, és az a tájékoztató gyűlés, amit megyei vezetők e témában tartottak, majdnem botrányba fulladt.) Az 1950-es években a jugoszláviai politika terjesztésének gyanúja alapján néhány személy megfigyelés alatt állt. Egy-két embert pedig elítéltek. A politikai helyzet javulása után ezeket rehabilitálták. A barcsi járás vezetői már az '50-es években is javasolták a községek vezetőinek gyűléseik horvát nyelvű tartását és kétnyelvű feliratok elhelyezését. A községek ezeket nem valósították meg. c) 1951-ben alakultak meg az első délszláv termelőszövetkezetek. A közös gazdaságok nagyon gyengén működtek, ebben döntő része volt a vezetés gyengeségeinek. A munkaegység értéke alacsony volt. 1953ban szétbomlottak a termelőszövetkezetek, csak Potonyban és Szentborbáson maradt néhány továbbra is közösen dolgozó család. 1959-ben alaposan előkészített és az önkéntesség elveit figyelembe vevő szervezés jelentős fordulatot jelentett e községek életében. A jól gazdálkodó és egyre erősödő tsz-ek 1965-ben egyesültek Tótújfalu központtal. Az egyesült szövetkezet vezetése erös, a munkamorál jó. 1968-ban - a mostoha időjárás ellenére is - 10 órai munkanapra számítva 70 Ft-ot tudtak fizetni. A lakosság jól keres, amely meglátszik életmódjukban, lakáskultúrájukban. A 4 községben például 21 személygépkocsi, 122 tv, 202 mosógép, 34 gáztűzhely van a családok birtokában. A községek női dolgozói részére megalakították a Pécsi Háziipari Szövetkezet helyi kirendeltségét, ahol 40 női dolgozó rendszeresen készíti a délszláv háziszőtteseket. A Szentborbáson működő kosárfonó üzemben 80-100 fő kapott munkalehetőséget.