Pártállam és nemzetiségek 1950–1973 - Forrásközlemények 6. (Kecskemét, 2003)

Bevezető

vül igen keverik a magyar kifejezésekkel. A lakosság nemcsak hogy rosszul beszéli az anyanyelvét, hanem a magyart is rosszul beszélik, az öregek nem tudnak magyar[ul] és a kisgyermekek sem, amikor bejönnek az iskolába első osztályban nem tudnak magyarul beszélni. A horvát irodalmi nyelvet nem tekintik saját nyelvüknek, és ezért nagy nehézségük volt, amikor bevezettük az iskolába a horvát irodalmi nyelvet. így pl. a Molnári község tanácselnöknője Androsekné kijelentette, hogy „mink gyűlöljük Titót, és ezért nem akarjuk az ő nyelvét tanulni". Vagy pl. Petriventén, ahol a tanácselnök Vargits ellenkezett a horvát nyelv bevezetésénél az iskolában, és eltüzelte fiának horvát nyelvű könyvét.

5 Egyes községek asszimiláció útján vannak, mint pl. Murakeresztúr, vagy Belezna község. A délszláv községekben kezd fejlődni a kultúrélet, saját anyanyelvükön is a magyar anyanyelv mellett. Ebből a szempontból legjobban állnak Tótszentmárton, Molnári és Semjénháza, ahol működnek délszláv kultúrcsoportok is. így pl. Tótszentmártonban 100 tagú énekkar működik, amely a magyar népdalok mellett délszláv népdalokat is tudnak [sic!]. Semjénházán működik délszláv tánccsoport. Ezek a kultúrcsoportok részt vettek a járási díszbemutatón is. A kultúrmunka a délszláv községekben nagyban elősegítette a délszláv nyelv oktatását az iskolákban. A délszláv községekben a nép vallásos, ezért klerikális befolyás alatt állnak egyes községek.

6 Mielőtt lelátogattam volna a községeket, elmentem a járási tanácshoz Letenyébe, ahol felkerestem Kis Gyula elvtársat, az okt[atási]. osztály vezetőjét, aki egyúttal tanácselnök-helyettes is. A délszláv ifjak szakérettségire való toborzásáról csak annyit mondott, hogy a megyéktől az igazgatók kaptak utasítást erre vonatkozólag, de hogy áll az a kérdés és mennyi a jelentkező, erről semmit sem tudott. 0 maga nem kapott a megyétől utasítást, hogy toborozzon szakérettségire, nem is foglalkozott ezzel a kérdéssel. Megbeszéltem vele, hogy evvel a kérdéssel komolyan foglalkozzon, és délszláv községekbe való kiszállása alkalmával beszéljen az igazgatókkal, és a helyi tanácsoknál és a helyi pártszervezeteknél beszéljen erről a kérdésről. Segítséget tőle nem kértem, hogy velem jöjjön ki dolgozni, mert készült kiszállásra, és el volt foglalva más problémával. Akkor éppen lent volt a megyétől egy brigád, akik iskolalátogatást végeztek, és neki is velük kellett menni. Felkerestem a járási pártbizottságot, Varga elvtársat, a JB titkárát és Kovács elvtársat, a JB délszláv felelősét, akikkel átbeszéltem a délszláv ifjak toborzását szakérettségire. Ok már részben erről tudtak, de ők sem tettek a toborzás érdekében semmit. Abban egyeztünk meg, hogy kiszállásuk alkalmával a dészláv felelős fog foglalkozni ezzel a kérdéssel. Ugyanaznap délután ki is mentem Kovács elvtárssal Tótszentmárton délszláv községbe. Felkerestem az iskolaigazgatót, Németh kartársat. Ő és a többi tanító nem foglalkoztak komolyan ezzel a kérdéssel. Komoly nehézség az, hogy a falukból az ifjúság színe-java, - mint