Pártállam és nemzetiségek 1950–1973 - Forrásközlemények 6. (Kecskemét, 2003)

Bevezető

szláv) az összlakosság 4-4,5%-a. Nemzetiségi politikánk alakítása szempontjából feltétlenül fel kell tárnunk, hogy miért ilyen nagy az eltérés a bevallott nemzetiség, a bevallott anyanyelv és a nemzetiségek becsült száma között. Tudományos elemzés hiányában jelenleg csupán feltételezésekre szorítkozhatunk. Bizonyos például, hogy a felszabadulás után a németekkel szemben alkalmazott intézkedések (kitelepítés, vagyonelkobzás) a szlovák-magyar lakosságcsere, majd a Tájékoztató Iroda határozata után a délszláv lakossággal szemben alkalmazott intézkedések hatása alatt vallották magukat igen sokan magyarnak. A nemzetiségi lakosság számának csökkenésében és abban, hogy mintegy 2/3-ad részük magyar anyanyelvűnek vallja magát, kétségtelen szerepe van az elmagyarosodásnak, asszimilációnak is. Nemzetiségi politikánknak számolnia kell a további magyarosodás folyamatával, amely várhatóan - az erőteljes iparosítás és urbanizálódás következtében - még fokozódni fog, mégis helytelen lenne az asszimiláció jelentőségét túlbecsülni. Erre enged következtetni az alábbi számítás: A felszabadulás óta kitelepítéssel, illetve kitelepüléssel az ország nemzetiségi lakossága mintegy 328 000-rel csökkent. Ha ezt levonjuk az ország nemzetiségi lakosságának 194l-es számából (660 276), és figyelembe vesszük azt a mintegy 160-170 ezer németet, aki 1960-ban magyar nyelvűnek vallotta magát, azt találjuk, hogy a nemzetiségi lakosság száma 20 év alatt természetes úton nem csökkent. Statisztikai adataink, illetve a becslések alapján tehát nem lehet arra következtetni, hogy a nemzetiségi lakosság száma az utóbbi időben - az elmagyarosodás ellenére - csökkent volna. Valószínűnek látszik, hogy a végleg elmagyarosodottakat a nemzetiségek természetes szaporodása pótolja. A nemzetiségiek népszámlálási adatai magukban is lényeges mozzanatra hívják fel a figyelmet. A felszabadulás után hazánkban két ízben volt népszámlálás: 1949-ben és 1960-ban. A népszámlálások egyéni bevalláson alapuló adatai a nem magyar anyanyelvű népességről a következő képet adják: a nemzetiségi lakosság 1949-ben 93 210, 1960-ban 134 839. A két népszámlálás adatainak összevetése azt mutatja, hogy a magukat nem magyar anyanyelvűnek vallók száma 11 év alatt 42,4%-kal nőtt. Ezen belül minden nemzetiség száma nőtt, de különösen a németeké nagymértékben (22 455-ről 50 765-re). Fel kell tételeznünk, hogy a magukat nem magyar anyanyelvüeknek vallók számának növekedésében a nemzetiségi lakosság hátrányos megkülönböztetésének felszámolása, biztonságérzetének fokozódása mellett a nemzetiségi