Pártállam és nemzetiségek 1950–1973 - Forrásközlemények 6. (Kecskemét, 2003)

Bevezető

Munkába állítás A munkába állítás üteméről pontos adataink nincsenek. Tapasztalataink szerint a párthatározat megjelenése óta ez a folyamat meggyorsult. Első­sorban a pártbizottságok politikai munkája eredményeként a gazdaságve­zetők ma már hajlandók a cigányokat alkalmazni. A legtöbb cigány dol­gozó az iparban helyezkedett el. Rendkívül kevés a termelőszövetkeze­tekben elhelyezkedettek száma, ami a tsz-eink jelenlegi helyzetével is összefügg. Változatlanul problémát jelent a cigány nők munkába állítása. Általában a munkába helyezést akadályozza, hogy a cigány dolgozók döntő többsége szakmával nem rendelkezik, viszont a munkaerőigény el­sősorban szakemberek iránt nyilvánul meg. Körülbelüli számítás szerint a felnőtt cigány lakosság 40-50%-a végez állandó jellegű munkát. Lakáshelyzet megjavítása A cigány lakosság döntő többsége a falvak, városok területén kívül, ci­gánytelepeken, földbe vájt kunyhókban él. A Politikai Bizottság javasla­tára a kormány határozatot 1 hozott a nyomortelepek felszámolására. 12 év alatt 25 000 kislakást kívánunk felépíteni, elsősorban cigányok szá­mára (50-60 000 Ft értékben). A lakásépítési akciónál elsősorban a már dolgozó cigányok jöhetnek számításba. Az állam 30 éves hosszú lejárati hitelt biztosít kamatmentesen számukra. A családoknak az összköltség 10%-ával kell rendelkezniük, amit készpénz hiányában saját munkával is pótolhatnak. A hitel lejárta előtt a házat eladni nem lehet, sem más hitellel megterhelni. A lakásépítési akciónál bizonyos nevelési lehetőségeket is szeretnénk kihasználni. Annak érdekében, hogy a cigányokat rendszeres, állandó munkához szoktassuk, a kormány úgy rendelkezett, hogy folya­matos munkaviszony esetén a kölcsön összegét csökkenteni kell. így öt éves folyamatos munkaviszony esetén 5000 forinttal, tíz évnél 8000 fo­rinttal és 15 évnél 12 000 forinttal csökken a visszafizetendő kölcsön összege. A lakásépítési akció lebonyolítását a tanácsok illetékes szervei végzik a megadott központi keretszámok alapján. Az OTP a cigány csalá­dok részére házhelyet ingyen biztosít. A lakásépítési akció mellett állami és szövetkezeti lakásjuttatásra is van lehetőség cigány családoknak - első­sorban városokban, ahol városrendészeti szempontból a csökkent értékű kislakás-akció lebonyolítása nem lehetséges. Analfabetizmus felszámolása A felnőtt cigánylakosság kb. 50-60%-a analfabéta, 70-80%-a általános is­kolai végzettséggel nem rendelkezik. Az analfabetizmus felszámolását alapismereti tanfolyamok szervezésével kívánjuk megoldani. A pedagó­gusok mellett a középiskolák és egyetemek hallgatóit is felkértük e fel­adat ellátására. Az alapismereti tanfolyam elsősorban a cigányok maga­tartása miatt nehézkesen folyik, nagy a lemorzsolódás. Úgy véljük, a leg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom