Pártállam és nemzetiségek 1950–1973 - Forrásközlemények 6. (Kecskemét, 2003)

Bevezető

8. A szomszédos országok népeivel való kölcsönös jó viszony megkönnyíti a nemzeti kisebbségek közötti politikai munkát. Ennek megfelelően: a) A Külügyminisztérium tegyen lépéseket a szomszédos baráti országokkal és a Német Demokratikus Köztársasággal való személyforgalom további kiszélesítésére. Vizsgálja meg ennek lehetőségét Jugoszlávia, sőt Ausztria felé is. b) A Népművelési Minisztérium, az Oktatásügyi Minisztérium, a Külkeres­kedelmi Minisztérium, a Magyar Tudományos Akadémia, az Országos Testnevelési és Sport Bizottság dolgozzák ki 1956. augusztus 30-ig a fenti országokkal való kulturális és sportkapcsolatok kiszélesítésének tervét, beleértve a tudományos, egyetemi és főiskolai ösztöndíjrendszer kiépíté­sét is. 4 c) A marxizmus-leninizmus azt tanítja, hogy a nemzetek közötti gazdasági különbségeket is meg kell szüntetni. A mi viszonyaink között ebből a szempontból a legfontosabb lépés a földosztás volt. Miután nálunk a ki­sebbségek elszórtan élnek, nincsenek olyan területek, amelyeknek gazda­sági fejlesztése jelentősen hatna e különbségek felszámolására. Gazdaságilag úgy kell a kisebbségek fejlődését előmozdítani, hogy a szo­cializmus építése során a helyi szervek gondosan ügyeljenek arra, hogy az egyes nemzetiségi községek a legtöbb segítséget kapják (községfejlesztés, villamosítás, bekötőutak stb.). Ugyancsak gondoskodjanak arról a helyi szervek, hogy a német kitelepítések és vagyonelkobzások és a délszláv te­rületeken alkalmazott adminisztratív intézkedések során - bár kis szám­ban, de rendszerint ellenséges szándékkal - elkövetett túlzásokat a lehető­ségekhez képest orvosolják. VI. 1. A német anyanyelvű általános iskolák száma nem kielégítő és fejlesztésük üteme lassú. A második ötéves terv időszaka alatt az OM hozza létre a német óvodai, általános, közép- és felsőfokú iskolahálózatot. A szakrendszerű oktatás megvalósítása érdekében végrehajtandó általános iskolai körzetesítések közben, az OM különös gonddal biztosítsa - a nem­zetiségi lakosság igényeinek maximális figyelembevételével - a nemzeti­ségi nyelvoktató és anyanyelvi általános iskolák minél eredményesebb szakrendszerű kiépítését és működését.

Next

/
Oldalképek
Tartalom