Kecskeméti testamentumok II. 1768–1781 - Forrásközlemények 5. (Kecskemét, 2003)

BEVEZETŐ

PULAI GYÖRGY TESTAMENTUMA 1770. július 16. Én, Pulaj György Istentül súlyos nyavalyákkal terheltetvén, még ép és józan elmével lévén, kevés javaimrul feleségem és bátyáim között kívántam egye­nes rendelést tenni. l.mo. A házi őrsikbűl (sic!), amely maradott boldogult atyámrul napnyugot felül való ódaion levő kis kertet, napkelet felül való ódaion két kamrácskát, ugyan kis kertecskével hasítva végig kutam sarkáig, hagyom felesígemnek, Berko Annának úgy, hogy az napnyugot felül való kertet eladhassa szükség idejében, az kamrácskákat holta után haggya a lelkünkért miseszolgálatokra. 2- do. Az ház, amelyben lakom, kamrával együtt légyen Pulaj Pál és István bátyám uraiméké oly conditio szerint, hogy mostani felesígemnek hozzám hozott 70, idest hetven R. forintja ebbül tellyen ki, mivel leginkább abbúl építődött egíszlen a teteje az háznak. 3- tio Az földesúr részire hagyok 12, idest tizenkét Rs. forintokat, azok is ebbül tellyenek ki, tudniillik a ház árábul. 4- to. Napnyugot felül álló színt és istállót, amelyet magam csináltam, egísz­len légyen özvegy Borbély Józsefné mustoha leányomé. 5- to. Valami házhoz tartozandó eszközök vágynak, szekér és több szőlőhöz való edények, minden néven nevezendők legkisebb szegig légyenek felesí­gemé. 6- to. Gunyhós paszta délrül való szőlőt hagyom felesígemnek úgy, hogy sza­badon mindenkor eladhassa, uzuálhassa. 7- to. Az másik nagyobb pasztát hagyom páter franciscanus és páter piarista atyám uraméknak mise szolgálatokra és temetésemre. 8- vo. Az Váras földin az Úr rétye szélibe két fogás földemet hagyom ifjú Pulaj Pál és Pulaj István fijának, Jánosnak. 9- no. Az ágybéli portékákbúi özvegy Borbély Józsefnének hagyok 5 darabot, két derékalyt, három párnát, a többi felesígemé légyen. 10- mo. Kis kútnál való veteményes kertecskémet hagyom felesígemnek. 11- mo. Mind a két kertemmel való szényácskámat hagyom felesígemnek, lelkemrül el ne feletkezzenek. Actum Kecskemét, 1770. 16-ta Julii. Coram me exmisso requisito teste Josepho Here, Stephano Sándor +, Ste­phano Mester +. A hátlapon más írással: Pulaj György testamentuma. 1770. 16. Julii. Újabb írással a következő feljegyzés található a hátlapon: 1771. 14-0 Februarii. Dákány Mihály és Tormási István úr. Fazekas György, Szomor András és Szij Mihály szomszé­dokat convocalván, Pulai György házán tettek illyen becsüt. 1- o. A színt és az istállót, melly Borbély Józsefnének testáltatott, portásul hagytak 40 ft-okban. 2- 0. A kél kamrát kertecskével, mellyet fele kert (sic!) hagyott, hagytak 70 ftokban, a különös kis kertet, melly magának [egy olvashatatlan szó] hagyva 25 fr-ra becsültek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom