Kecskeméti testamentumok II. 1768–1781 - Forrásközlemények 5. (Kecskemét, 2003)

BEVEZETŐ

2- do. Az Isten dicsőségének fenn tartására pedig adgyanak: 1-mo a Boldog­ságos Szűz Máriának szent oltárára egy akó bort. 2-do. A Szent József oltá­rára is egy akó bort, az közönségesbül adgyák ki. 3- tio. Az házamrul illyen rendelést teszek, az feleségem, míg él lakjon benne az fiammal edgyütt, semmi képpen ki ne tudhassák belőle. Feleségem halála után legyen a két fiamé, másnak semmi jussa nincs hozzá. 4- to. Fejjebb nevezett Váras földin lévő kertecskémet hagyom a két fiamnak egyenlőképpen bírják úgy, hogy másnak semmi jussa ne légyen hozzá. 5- to. Ezt is felteszem nagyobb bizonyságért, mikor az feleségemet elvettem, a másik urátul maradott 30 juhokat, hogyha keresné fiaimon, az mustoha leá­nyom a pestiskori nagy tél miatt megszorultak úgy, hogy elveszőfélben vol­tak a juhaik, minthogy magamnak voltak 9 boglya szénám, mintegy erővel az nyakamra verték teleltetni, de minthogy gondviselője nem volt, eldöglött hú­szig való, tíz megmaradt, minthogy szénát nem kaphattam már éppen mind megdöglött volna, kíntelenítettem eladni párját 1 forinton, és így mind a ma­gam szénájának az ára odavan, mind pedig a juhok odavannak. Anno 1771. die 24-dik Februarii. Actum per me Josephum Detsi. Coram me Thomas Csertő. A hátlapon azonos írással: Kováts Miklósnak testamentum levele. Eltérő írással a következő jelzetek találhatók: Fasc. 1. No. 21. 1771., No. 13-o., Nro. 14-to. Egylapos irat, másodpéldány. 121. ÖZVEGY SZŐKE MIHÁLYNÉ, KIS KATALIN TESTAMENTUMA 1771. február 26. Anno 1771. die 26-ta Februarii. Én, Kis Katalin, néhai Szőke Mihály uram özvegye, míg az én Istenem ke­gyelmességéből ép elmével és nyelvemnek szólásra való tehetségével bírnék, kívántam cselédim között ily rendelést tenni. Először ugyan: Minthogy Szőke Gergely fiammal éltem csaknem a koporsó­mig, betegségben is engimet szárnyai alatt tartott, és ápoltatott, azért is ha­gyom neki négy jármába való ökrömet és egy tehenemet harmadfű üsző fiá­val együtt, nyolcvan útból álló szőlőmet, Szőke Mihály uramtól mint férjem­ről reám szállott házban való jussocskámat. De tovább is ha Istennek tetszik, ettől várom Isten után tápláltatásomat, gondom viselését, s betegségemben lehető magamra való vigyázást, és így mindenemet, valamim az háznál ta­láltható és engemet illet. Nem különben ágyleplemet, és egyszóval mindene­met hagyom Szőke Gergely fiamnak. 2-szor. Az jövendőbeli szőlőm terméséből hagyok Szőke Susánna leányom­nak négy akó bort.

Next

/
Oldalképek
Tartalom