Kecskeméti testamentumok II. 1768–1781 - Forrásközlemények 5. (Kecskemét, 2003)

BEVEZETŐ

BEVEZETŐ A testamentumok második kötetét veheti kezébe a Tisztelt Olvasó. A város gazdasági és társadalmi fejlődését tekintve rendkívül fontos közel másfél évtizedében keletkezett végrendeletek kerültek ebbe a kötetbe.

1 Mivel az elbeszélő források száma még ekkor is viszonylag kevés és sokszor töredékes, célszerűnek látszott, hogy a fennmaradt testamentumok mindegyikét közreadjuk. Ennek révén a mezővárosi társadalom szinte minden rétegének életéből a hiteles adatok sorát kaphatjuk. Tekintettel arra, hogy 1756-tól egy városi statútum is kötelezővé tette, hogy a végrendelet készítésekor a főbíró által kirendelt hivatalos személy vegyen részt, illetve az önkormányzat tisztviselői hitelesítsék annak szövegét, az itt közölt végrendeletek formai szempontból már jóval egységesebbek mint azok, amelyek a korábbi évtizedekben keletkeztek. Bár az első kötet Bevezetőjében közölt szempontok szerint jártunk el a források közreadásakor, a könnyebb tájékozódás kedvéért célszerű a legfontosabbakat itt is megismételni. A testamentumokat ebben a kötetben is szoros időrendben közöljük. Alig akad néhány, amelyet nem láttak el pontos keltezéssel. Ezeket az egyes évek végén találhatjuk. Minden egyes végrendeletet külön sorszámmal láttunk el. Ettől csak akkor tekintettünk el, ha rövid időközön belül az eredeti iratot valami miatt kiegészítették vagy újraírták. E néhány esetben célszerűnek látszott, hogy a módosítás ugyanazon sorszám alatt közvetlenül az eredeti végzést kövesse. A két irat összehasonlítása, a módosítás okainak, céljának tisztázása így lényegesen könnyebb lehet. Ezúttal is minden végrendeletet szerkesztett címmel láttunk el. Ezt követően rögzítettük az irat keltét. Ezután következik a testamentum teljes szövege. Eltérő betűtípussal és betűnagysággal rögzítettük a végrendelet hátlapjára vezetett korabeli, illetve utólagos hivatalos feljegyzéseket, továbbá az iraton rögzített jelzeteket. Ezt követik ugyancsak eltérő betűnagysággal az irat alaki jegyeire vonatkozó megjegyzések, észrevételek (a lapok száma, annak jelzése, hogy az irat eredeti, vagy másolat), mellékletek, illetve a pecsételés módja stb. Érthetően itt sem törekedtünk a szövegek betűhív közlésére, és mindenben az első kötetben alkalmazott szabályok alapján jártunk el. Tekintettel arra, hogy még ekkor sem létezett hivatalosan rögzített helyesírási szabályzat, a végrendeletet leíró, illetve annak szövegét lemásoló személyek képzettségi szintje, intellektusa és szokása pedig rendkívül nagy eltéréseket mutat, a betűhív közlés lényegesen nagyobb zavart okozna, mint a szöveghű közlés, a szöveg értelmezése pedig komoly időveszteséget jelentene a kutató számára. Célszerű kiemelni, hogy még mindig jelentős számban fordult elő olyan szöveg, amelynek elolvasása komoly gondot jelentett részben a kezdetleges